2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Magyarok a Barcáért

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Lakóháznak csapódott egy autó

Négyen ültek abban a gépkocsiban, amely lakóháznak csapódott a Hajdú-Bihar megyei Mikepércsen. Ketten súlyosan, ketten, köztük egy egyéves gyermek, könnyebben sérültek.

Egy kanyart nem tudott bevenni a BMW sofőrje. 90 kilométer per órás sebességre gyorsított, elvesztette uralmát a kocsi felett, és a ház oldalába csapódott. „Debrecenből indultam haza, ez az autó végig előttem jött. Innen a kanyartól olyan 100-150 méterre hirtelen elkezdett gyorsítani egyenesen neki a háznak” – mondta egy szemtanú.

A házban egyedül élő nyugdíjas asszony az udvaron volt, amikor hatalmas csattanást hallott. „Bejöttem, kinyitottam az előszobaajtót, és kiszaladtam az utcára, oda a kocsihoz. Akkor már láttam, hogy bent van, teljes tropára, kitörve minden” – mondta Zahorján Gyuláné.

Az autó totálkáros lett. Négyen ültek benne, köztük egy egyéves gyermek. Ő és édesanyja a hátsó ülésen könnyebben sérültek. Az autót vezető férfit és a mellette ülő nőt súlyos sérülésekkel szállították a debreceni Kenézy-kórházba. „A jobb felső végtagon vannak törései, illetve ficama, utána nem sokkal hozták a legsúlyosabb sérültet, aki koponyatörést szenvedett, nagyon csúnya bokatáji törést és ficamot szenvedett” – közölte Szarukán István, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet szakorvosa.

Az épületet statikusnak is vizsgálnia kell, egyelőre nem tudni, hogy mekkora a kár.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!