2022. 11. 27. Vasárnap Virgil napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Globál 09:10

Belföld

Laborc–Portik-találkozó: anonimizálva láthat napvilágot a dokumentum

Személyes adatok nélkül kerülhetnek nyilvánosságra a Laborc–Portik-találkozókat rögzítő dokumentumok. Az NBH volt főigazgatója és az olajvállalkozó 2007-ben és 2008-ban nem hivatalosan kétszer is egyeztetett.

A személyes és a különleges adatok törlése után nyilvánosságra hozhatók a Laborc Sándor és Portik Tamás találkozóiról készült hangfelvételek leiratai – a Magyar Nemzet értesülése szerint ezt javasolta az a testület, amely az iratok minősítését vizsgálta. A Gálszécsy András volt titokminiszter által vezetett bizottság állásfoglalása szerint nem szabad politikai szempontok szerint megszűrni a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetője és az olajbűnözőként elhíresült férfi találkozóiról készült felvételeket.

„A Nemzetbiztonsági Bizottság jövő kedden fog ez ügyben állást foglalni, s háromféleképpen dönthet – mondta Kocsis Máté a Hír TV Rájátszás című műsorában. – Egy: ezt a dokumentumcsomagot teljesen nyilvánossá teszi. A második, hogy nem javasolja a nyilvánosságra hozatalt, a harmadik – különös tekintettel a személyiségi jogokra –, hogy az abban szereplő vagy abban megemlített személyiségek jogaira való tekintettel anonimizált formában hozza a nyilvánosságra. Én ezt tartom a legéletszerűbbnek” – tette hozzá a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!