A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává válhat L. Simon László, aki ma délelőtt tartotta meg székfoglaló beszédét Művészi szabadság és intézményi autonómia címmel.
A hónap elején mi is beszámoltunk róla, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter a World Press-fotókiállítás körüli mizéria után elbocsátotta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. Az indoklás szerint L. Simon olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette.
Ennek fényében az elhangzott beszéd biztosan uralja majd a közbeszédet az elkövetkező napokban, a szöveget várhatóan mondatról mondatra szétcincálják majd, annak ellenére is, hogy L. Simon László hangsúlyozta:
nem politikai nagygyűlésen, hanem a művészet szentélyében vagyunk, aki politikai állásfoglalásra, vagy közéleti coming outra számít, az csalódni fog”.
Éppen ezért a kultúrpolitikus már a legelején ígéretet tett arra, hogy székfoglaló beszéde alatt egyetlen egyszer sem ejti ki a kultúráért felelős miniszter nevét. Mint ahogyoan a prédikátor Salamont idézte: „Mindennek rendelt ideje van… Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.”
L. Simon László úgy véli, a tudományos ranglétrán történő előrehaladás számára egy olyan béklyó, amit alkatánál fogva nem képes elviselni. „Az alkotás, a belső világom megteremtése és a külső világ formálásának a vágya kellő szabadságot nyújt nekem, ebbe belefért, hogy politikával is foglalkoztam. A politika hűséget és fegyelmezettséget kíván, ezeket értékkategóriáknak tekintem, így ezekkel a kötöttségekkel alapvetően nem volt bajom. S persze én is megkötöttem a magam kompromisszumait. Mindezt azért mondom el, mert aki arra számít, hogy ma egy tudományos megalapozottságú irodalom-, filozófia-, esetleg jogtörténeti előadást fog hallani, az szintén csalódottan fog távozni” – jegyezte meg, majd hozzátette:
A művészi szabadság kérdése régóta foglalkoztat.”
L. Simon László kiemelte: az elmúlt időszakban vele történtek nyilván más fénytörésbe helyezik a témát, ennek ellenére is úgy érezte, „mégsem dobhatja be azt a hétköznapi politikai viták dögkútjába”. Azonban – mint fogalmaz – úgy sem tehet, mintha „személyes sorsa alakulása nem adna sajátságos fénytörést a témaválasztásnak”.
„Talpra magyar avantgarde!”
L. Simon arról is beszélt, sokszor játszott el azzal a gondolattal, hogy a fenti szavakkal fogja „a világba kiáltani szabadságvágyát onnan, ahol Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt”.
„Lázadó fiatal voltam, aki rajongott az irodalmi és képzőművészeti avantgárdért, aki mindeközben mélyen megvetette a kommunista rendszert és mindazokat a kompromisszumokat, amiket a rendszer működtetői és lebontói együtt és külön-külön is megkötöttek. Ugyanakkor politikai konzervativizmusom és a politika gyakorlata iránti erőteljes érdeklődésem arra predesztinált, hogy egy idő után magam is megmerítőzzem a parlamenti munkában, ami sok ponton átformálta a gondolkodásomat, valamint mély nyomokat hagyott az arcomon és a személyiségemen” – mondta.
A teljes cikket a Mandineren olvashatja.
