2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Kurtyán Ferenc szerint Mesterházy a kormánypárti sajtónak szivárogtatott

Minden ellene felhozott vádat cáfol Mesterházy Attila, aki szerint csak félreértésről és rosszhiszemű feltételezésről van szó. Az MSZP volt elnöke azután nyilatkozott a Pesti Srácoknak, hogy Tóth Bertalan a szocialisták jelenlegi elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett párttársa ellen.

  • Kurtyán Ferenc szerint Mesterházy a kormánypárti sajtónak szivárogtatott

Kurtyán Ferenc a fegyelmi bizottságnál tett bejelentést. Szerinte ugyanis a korábbi pártelnök, videót készített a párt februári választmányi üléséről, és azt kiszivárogtatta a sajtónak és a kormánypártoknak . Az Index szerint: Tóth Bertalan pártelnök azonnali vizsgálatot rendelt el és összehívták a fegyelmi bizottságot. A meghallgatást jövő kedden tartják.

Nem fogom hagyni, hogy éket verjenek köztem és az elnök között– nyilatkozta Mesterházy Attila a Pesti Srácoknak adott interjúban.

A korábbi pártelnök arra reagálva mondta ezt, hogy a párt Tolna megyei alelnöke Kurtyán Ferenc a fegyelmi bizottságnál tett bejelentést. Szerinte ugyanis Mesterházy információt és videót is szivárogtatott ki a párt februári választmányi üléséről. A feljelentésben az is szerepel, hogy Mesterházy sokat járja az országot, kampányol és ezzel magát építi, valamint sokat utazik külföldre is, főleg Amerikába, mindezt a párt pénzén.

A Pesti Srácok szerint: Tóth Bertalan pártelnök azonnali vizsgálatot rendelt el és összehívták a fegyelmi bizottságot jövő keddre. A portálnak Mesterházy arról is beszélt, hogy a feljelentés és annak kiszivárogtatása egy összeugrasztási kísérlet. A korábbi elnök mellett kiálló és a feljelentőt bíráló nyilatkozatot sorra írják alá a megyei szervezetek vezetői. A Pesti Srácok szerint a kialakult helyzet egy újabb pártszakadás előjele is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!