2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Kuncze szerint messzire kerültünk 1956 céljaitól

Az elmúlt négy évben messzebb kerültünk 1956 céljaitól, mint a rendszerváltás óta bármikor – legalábbis Kuncze Gábor szerint.

Az SZDSZ egykori elnöke a Budai Liberális Klub által a Nagy Imre volt miniszterelnök emlékházánál rendezett ünnepségen azt mondta: 58 évvel ezelőtt a magyarok bátorságáról és hősiességéről írt a nyugati sajtó, ma pedig Magyarország botrányairól cikkeznek.

„Köztársaságban élünk még? Európába megyünk még? 1956-ot és 1989-et követően velünk volt tele a világsajtó. Cikkeztek a magyarok bátorságáról, elszántságáról, szabadságszeretetéről, esetenként hősiességéről. Ma is tele van velünk a világsajtó. A vitáinkkal, a botrányainkkal, azzal, hogy szembemegyünk a demokratikus világgal. Ide jutottunk. Pontosabban ide juttattak minket” – mondta az SZDSZ volt elnöke.

A rendezvényen megjelent Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester is, aki 12 pontban olvasta fel a liberálisok követeléseit, köztük a Magyarországot elítélő brüsszeli Tavares-jelentés valamennyi pontjának azonnali végrehajtását.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!