2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Belföld

Krizantém, koszorúk és rengeteg mécses a sírokon

Több százezren keresték fel a temetőket és a fővárosi sírkerteket Mindenszentekkor és halottak napján. A Budapesti Temetkezési Intézet a megtöbbszöröződött forgalom miatt együttműködik a rendőrséggel, a közterület-felügyelettel és a polgárőrséggel. A budapesti temetők pénteken és hétvégén reggel 7 órától este 8-ig tartanak nyitva.

  • Krizantém, koszorúk és rengeteg mécses a sírokon

Krizantém, árvácska, koszorúk és rengeteg mécses a sírokon. A szokatlanul meleg időjárás miatt a virágok termelői ára 10 százalékkal magasabb az előző évekhez képest. Ennek ellenére az kereskedők igyekeztek megtartani alacsony áraikat.

„Az árak, hála Istennek nem sokat változtak, legalábbis nálunk. Azért, mert próbáljuk éppen a kedves vevők miatt tartani a színvonalat” – mondta egy kereskedő a Hír TV-nek. A virágárusok szerint mégis észlelhető a változás a vásárlók számában.

„Sokkal kevesebb a vásárló, mint a tavalyi években, azt hozzá tehetjük. De már napokkal ezelőtt megkezdték a vásárlást. Várjuk, számítunk arra, hogy az ünnepek után is fognak jönni” – mondta egy másik árus.

Az éves krizantémmennyiség 60 százalékát ilyenkor adják el a kereskedők. Az élő, cserepes krizantém 1000-1500 forint, a vágott virágok pedig 350 és 800 forint között kaphatóak.

A vásárlók szerint természetes, hogyha valaki a temetőben szeretne vásárolni, az már drágábban kapja a virágot vagy mécseseket, mintha boltban venné ugyanezeket.

Már 2 ezer évvel ezelőtt is virágokkal díszítették a sírokat. A néphit szerint pedig mécsest azért kell gyújtani ilyenkor, mivel a halottak hazalátogatnak, így a kiszabadult lelkeknek utat kell mutatni, hogy visszataláljanak a sírba, hogy ne kísértsenek és ne nyugtalanítsák az élőket.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!