2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Belföld

Kövér László: Ezért kötött alkut Gyurcsánnyal az MSZP

Nem az új választási szabályok kényszerítették az MSZP-t arra, hogy alkut kössenek Gyurcsány Ferenccel, hanem saját akaratukból tettek így – mondta a Hír TV P8 című műsorában az Országgyűlés elnöke.

Kövér László az eldurvult politikai közbeszédről kijelentette: 1998-ban az MSZP hirdette meg a négy év múlva werberizmusba torkolló politikai stratégiát. A politikus bízik benne, hogy ha a Fidesz–KDNP-szövetség az áprilisi választásokon felhatalmazást kap a választóktól a következő négy évre is, akkor az ellenzék is belátja, hogy elhibázott volt az a Magyarországot lejárató stratégiája, amelyet a hatalom visszaszerzéséért folytatott az elmúlt időszakban.

„Szanyi Tibortól a kedvenceim közé tartozik, hogy Gyurcsány Ferenc egy megzakkant bolsi milliárdos, aki vagy a Csillagba való, vagy a Lipótra. Ezt talán Mesterházynak kellene eldönteni, hogy a megzakkant bolsi milliárdos a Lipótba vagy a Csillagba való-e. Ő úgy gondolta, hogy az összefogás az a szocioterápia, aminek áldásos hatása eredményeképpen Gyurcsány Ferenc egyszer csak egy virtigli baloldali ember lesz, megjuhászkodik és kezesbárányként fog neki szekundálni, mint potenciális miniszterelnöknek. Ha így gondolta, nagyot tévedett, és őszintén szólva némi amatörizmusra vall, hogy a legnagyobb ellenségét bevette az összefogásba” – fogalmazott Kövér László.

Az Országgyűlés elnökével készült teljes interjút a P8-ban, 20 óra 5 perctől láthatják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.
Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!