Nem lógni, dolgozni fogtok! – így „fenyegette” sokszor egyik kedves barátom az 1990-es választási kampányban a kommunistákat. Ez volt nagyjából a legdurvább üzenet akkoriban részünkről a szocialista rendszer haszonélvezőinek. Tovarisi konyec! – ígértük, de még ezt se váltottuk valóra, a párttitkárok és miegyebek a rendszerváltozás után is vígan élték világukat, polgármesterek, menedzserek, vállalkozók lettek, s élvezték a demokrácia nem remélt áldásait. Hol vannak már azok az idők?!
Folyamatos és egyre durvuló kampányban élünk, s miután a Fidesz–KDNP háromszor verte kétharmaddal a parlamenti választásokon a baloldali Döbrögi urakat, féktelen revansvágy hajtja őket. Kiadták a jelszót: Világ lumpenproletárjai, egyesüljetek! – s az összegubancolódott baloldal politikusai háborúba szólítják híveiket, mert úgy érzik: ez a harc lesz a végső. S ha a vezérek börtönnel, vagyonelkobzással, földönfutóvá tétellel fenyegetik a jobboldaliakat, a lumpenkommandó már halált akar: lámpavasról, kötélről, golyóról álmodoznak, mert a kormány tagjai és szimpatizánsai nem érdemelnek mást. De ha őket éri hasonló fenyegetés a másik oldalról, azonnal szaladnak a rendőrségre, amely persze példás gyorsasággal el is fogja a bűnöst. Ez nagyon dicséretes, még jobb lenne, ha a jobboldali politikusokat, újságírókat zaklatókat is hasonló sietséggel tennék hűvösre.
A baloldali politikusok által felheccelt kommandók járják nagylöttyös indulattal a közösségi média utcáit, mint megannyi elvetélt Turi Dani, s virtuálisan felkoncolnak minden szembejövőt, aki mást gondol, mást mond, mit ők.
A közösségi média urai persze nem sietnek kigyomlálni ezeket a fenyegető üzeneteket, hiszen szerintük nem sérti az alapelveiket, ha valaki Orbán Viktor kivégzéséről álmodozik. Micsoda eszeveszett képmutatás a The Economist részéről például, hogy Karácsony Gergely interjújában benne hagyták a miniszterelnök testalkatával való gúnyolódást, ez ugyanis a kényes ízlésű Nyugaton éppoly tilalmas, mint ha valakit a bőrszíne vagy szexuális irányultsága miatt sértegetnénk. Szóval tilos, kivéve, ha a magyar kormányfő a célpont.
De hát veszett egy világ ez. Amikor komoly vagy komolykodó jogtudósok, politikusok arról fecsegnek könnyedén, hogyan kell majd egy választási győzelem után felfüggeszteni a jogállamot, az alkotmányt, hogyan kell majd levezényelni a „felcsúti pert”, akkor ne csodálkozzunk, ha a DK-s, jobbikos B közép radikalizálódik, mint francia mecsetekben az ifjú muszlimok.
És még mindig van egy év a választásig, a baloldal ingerküszöbe egyre nő, egyre vadabbakat kell mondani, gyanítom, ebben az egy évben jobboldali politikusok és közszereplők patakvére árasztja el majd Budapest utcáit, egyelőre virtuálisan. Bár azt hiszem, ha tehetnék, egyesek szívesen kilépnének a képzelt világukból, és realizálnák is morbid vágyaikat.
Nemrég, Gyurcsányné miniszterelnökjelölt-jelölti bejelentkezése után arról elmélkedtek jobboldali politológusok, melyik lehetséges kihívó lenne a Fidesz számára a legjobb, a „főnyeremény”. Azt hiszem, rossz a kérdésfeltevés. Nem az a kérdés, hogy a Fidesznek mi lenne a jó. Az a kérdés, Magyarországnak mi lenne a jó. Elnézve a felhozatalt, ezekre nem lehet országot bízni. Mindegy, sovány, magas, alacsony, buta, férfi vagy nő: nem államférfiak (államnők – van ilyen?), csupán kicsinyes, provinciális, politikai Tökmag Jankók, akik a felhergelt, vérgőzös indulatokkal csak a Fidesz újabb győzelmét készítik elő.
Szóval jó lesz egy kis hódolás és csönd.
