2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Komcsi járandóságukért perelnek a volt állampárti vezetők

Tizenkettő, az egykori állampártot kiszolgáló nyugdíjas próbálja a bíróságon visszaszerezni kommunista nyugdíjpótlékát. A Hír TV Célpont című műsorának információi szerint a budai villában élő Kárpáti Ferenc, az MSZMP Néphadseregi Bizottságának első titkára és Nyers Rezső is bírósághoz fordult. Az egykori szocialista pénzügyminiszter azzal érvel: a határozat nem tér ki arra, hogy miért vált érdemtelenné a pluszjuttatásra.

A nyugdíjpótlékokról júniusban döntött a közigazgatási minisztérium egy ötfős szakértői bizottság javaslata alapján. Az érintett nyugdíjasok nagy része 3/3-as volt, de több egykori MSZMP-s vezetőtől is elvették a 8-16 ezer forint közötti kiegészítést.

„Ez a 142 ember föltétlenül olyan tevékenységért kapta a kitüntetést, ami álláspontunk szerint nem méltányos, hogy a magyar demokrácia fizessen pótlékot, ha bármely keveset is, olyan tevékenységért, ami éppen a demokrácia és a jogállam ellenében történt” – mondta Kahler Frigyes, a szakértői bizottság tagja.

A Célpont információi szerint a határozatot 12 ember támadta meg a bíróságon. Két ismert név van közöttük. Egyikük Kárpáti Ferenc, ő 1946-tól szolgálta a kommunista rendszert. Kezdetben az MSZMP Néphadseregi Bizottságának első titkára, majd a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, a 80-as évek végén pedig honvédelmi miniszter volt. A Hír TV oknyomozó műsorának információi szerint a bizottság megállapítása szerint Kárpáti is kivette a részét '56 után a hadseregben végrehajtott tisztogatásokból. Most egy budai villában él.


A másik ismert személy a korábbi szocialista pénzügyminiszter, Nyers Rezső. „Azért nem mondanék semmit, mert ez egy konkrét peres ügy. A bíróságon majd ha lesz tárgyalás, ott elmondom, amit kell” – mondta Nyers Rezső jogi képviselője.

Nyers Rezső ügyvédje a Gyurcsány-kormány egykori igazságügyi és rendészeti minisztériumának szakállamtitkára. Nyers Rezső 1956 után vezető szerepet töltött be az MSZMP-ben. Az Ideiglenes Központi Bizottság tagjaként részt vett annak az 1956 decemberében megszavazott határozatnak az elfogadásában, amely ellenforradalmivá nyilvánította az októberi eseményeket. Egykori párttársa, Pozsgai Imre egy korábbi interjúban így emlékezett Nyers '56 utáni szerepére: „Az écát Nyers Rezső adta meg, hogy hogy kell elintézni őket. Én akkor mint reformert nagyon tiszteltem őt, és döbbenetes volt, ahogy ezen az ülésen, amelyen Nagy Imréről volt szó, ezek az öreg, vad internacionalisták, sztahanovisták elárulták a munkásosztályt, elárulták a magyar–szovjet barátságot. Amire fölállt Nyers és azt mondta: elvtársak, én megértem az önök indulatát, de ez nem jó alap az elítélésre; hűtlenség és hazaárulás az egyetlen komoly ok. Megadta az écát, és ezen a címen ítélték el Nagy Imrét.”

A bíróságnak a nyugdíjkiegészítések ügyében tárgyalást kell kitűznie, ahol meghallgatják majd az egykori állampárti vezetőket is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Lengyelországnak egyre súlyosbodó hibrid háborúval kell szembenéznie, a Fehéroroszországból érkező illegális migráció kivédése érdekében pedig megkezdte teljes keleti határszakaszának további megerősítését – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ezernél is több választási plakátja van a pécsi polgármesternek + videó

Ezernél is több választási plakátja van a pécsi polgármesternek + videó

Plakát cunamival árasztotta el Pécset a város balliberális polgármestere. Becslések szerint több mint 1000 választási táblát tetetett ki a városvezető. A Momentum korábbi politikusa szerint, Péterffy kampányát olyan pénzből finanszírozzák, amely egy korábbi megkérdőjelezhető kifizetésből származik.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!