2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kitüntették a szökött rab sikeres elfogásában közreműködő rendőröket

Szent György-emlékéremmel jutalmazták azokat a rendőröket és a büntetés-végrehajtás munkatársát, akik példamutató helytállást tanúsítottak Sz. Károly szökése során. A rab még február 15-én, ítélethirdetés után vette el a biztonsági őr fegyverét, majd túszokat ejtve menekült el a Fővárosi Törvényszék épületéből. A rendőrség hajszát indított az elkövető után. Az erőszakos bűncselekmény miatt korábban elítélt rab egy másik autó sofőrjét is arra akarta kényszeríteni, hogy vigye őt tovább. A rendőrök ekkor öt lövéssel ártalmatlanították a férfit.

  • Kitüntették a szökött rab sikeres elfogásában közreműködő rendőröket

„Köszönet illeti az üldözésben részt vevő kollégáimat, köszönet illeti a tevékenységirányítási központ dolgozóit és köszönet illeti a társszerveket, minden egyes közreműködőt, aki az elfogásban részt vett” – fogalmazott Terdik Tamás rendőr-főkapitány.

Szent György-emlékéremmel jutalmazták azt a 12 rendőrt, akik részt vettek a február 15-én sikeresen végrehajtott elfogásban. Sz. Károly ítélethirdetés után vette el a biztonsági őr fegyverét, majd menekült el a Fővárosi Törvényszék épületéből.

„A büntetés-végrehajtási kollégától a bírósági teremben ütésváltást követően elvette a lőfegyvert, így ezek az információk azonnal rendelkezésünkre álltak, illetőleg a kamerafelvételek ellenőrzése egyértelműen ezt támasztotta alá, amikor a bírósági alkalmazottat, a biztonsági őrt vezette ki az épületből, amellyel a menekülését biztosította. Egyértelműen látszódott, hogy lőfegyvert tart a fejéhez, illetőleg az utcán menekülve is látszódott a lőfegyver” – ismertette Terdik Tamás rendőr-főkapitány.

A rendőrség azonnal üldözőbe vette a szökött rabot. Az ámokfutásról készül felvételeken látszódik, hogy menekülés közben egy személygépkocsit és annak sofőrjét ejtette túszul, majd később autót akart váltani. A másik jármű sofőrje azonban dulakodni kezdett az elkövetővel, aki közben elesett, de tovább tudott haladni. Ezután érték a találatok Sz. Károlyt, akit a földön fekve bilincseltek meg.

„Több találatot kapott és még mindig szaladt. Tehát az adrenalin dolgozott benne. Igazából azt tudtuk, hogy van nála lőfegyver, de más körülményeket nem tudtunk. Nem tudtuk, hogy van-e nála másik szúrófegyver esetleg, van-e nála olyan eszköz, amivel még kárt tud okozni bárkiben. Mikor a földre lehanyatlott, akkor már nagyobb ellenállást nem fejtett ki. Próbált volna fordulni, muszáj volt lerögzíteni a karját, a hasára fordítani és megbilincselni. Utána szembesültünk azzal, hogy több találat van rajta” – mondta Feje István főtörzszászlós.

A vizsgálat után kiderült, hogy több figyelmeztető és célzott lövést is leadtak az elkövetőre, ebből öt találta el. A térdén, a vállán és csípőjén érték a lövések, aminek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett – mondta az akcióban részt vett főtörzszászlós. „Tartottunk attól, hogy nehogy valakit lelőjön, vagy ne adj' Isten megint túszt ejtsen. Ahogy beért a két kocsi közé, az oldalára borult, ekkor gyorsan megpróbáltam odafutni, hogy valahogy lefegyverezzem, viszont ahogy leért a földre, visszafordult a hátára, egy kissé felült és felém fordult a fegyverrel, melynek az elsütő billentyűjét, ahogy láttam, többször is meghúzza […], akkor kénytelen voltam egy célzott lövést leadni rá” – nyilatkozta Czégeni István.

A súlyosan sérült Sz. Károlyt kórházba szállították és stabilizálták az állapotát. Az altatásból időközben felébresztett elkövető beismerte a bűncselekményt és vallomást tett. Tettéért akár életfogytiglant is kaphat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!