2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Fidesz-KDNP kampánynyitója 14:30

Belföld

Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató eredményét

Három első, három második és négy harmadik díjat adtak át a 28. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny eredményhirdetési ünnepségén szerdán Budapesten, további tíz pályázat kiemelt dicséretben részesült.

  • Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató eredményét

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára köszöntőjében kiemelte, a jövő minden területét érinti az innováció, az oktatásnak szilárd ismeretanyagot kell átadnia, és egyre fontosabb a kreativitás szerepe, a képességfejlesztés, amely alkalmassá teszi a fiatalokat a jövő kihívásainak való megfelelésre.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egy jó innovációs ötlet jó piaci lehetőség lehet, a hivatal pedig támogatja többek között a kutatóvá válást, a startup vállalkozásokat, a tudás hasznosítását szolgáló egyetemi feltételrendszer kialakulását.

Szabó Gábor, a versenyt kiíró Magyar Innováció Szövetség elnöke hangsúlyozta, a kutatás, a fejlesztés, az innováció területén végig kell vinni a megkezdett munkát, és arra bíztatta a fiatal tehetségeket, ne hagyják félbe ötleteiket, valósítsák meg.

Első díjban részesült a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanuló Vámosi Flórián Balázs és Pósa Péter csillagászati távcsövek automatizálása és távvezérlése pályázata, Zsigó Miklós, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója Moly.Net pályázata, amely a gyümölcsösökbe kihelyezett molycsapda adatait elemzi, Szilágycseh településről Mészáros Botond, a Gheorghe Pop de Băseşti Technológiai Líceum diákja N-test problémák szimulációja m-dimenzióban című pályázata.

Az innovációs szövetség tájékoztatása szerint Magyarországot a 2019. szeptember 13-18. között, Szófiában megrendezésre kerülő 31. EU Contest for Young Scientists európai döntőben a három első helyezett pályázat képviselheti.

A díjátadó ünnepségen bejelentették, hogy Vámosi Flórián Balázs vehet részt december elején az egyhetes Stockholm International Youth Science Seminar rendezvényen, és a Nobel-díj átadási ünnepségen.

Magyar Innovációs Szövetség (NISZ) közölte, az idei versenyre 112 pályázat érkezett, ebből 16 határon túli magyar fiataloktól.

A zsűri 74 pályázatot fogadott el, köztük hetet határon túli magyar diákoktól, és javasolt kidolgozásra. A tudományosan megalapozott, részletesen kidolgozott pályázatokat 2019. április 1-ig kellett beküldeni a verseny titkárságára, a határidőre 63 pályamunka kidolgozása fejeződött be.

Az Európai Unió 1988 óta szervezi meg a Fiatal Tudósok Versenyét, hogy előmozdítsa a 15-20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, és hozzájáruljon az ígéretes fiatal tehetségek fejlődéséhez.

A döntőt először 1989-ben rendezték meg Brüsszelben, és azóta, egy-egy európai ország látja vendégül a fiatal diákokat.

Magyarország számára az 1991/92. évi I. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny megrendezésével nyílt lehetőség arra, hogy - Kelet-Közép-Európából elsőként - csatlakozzon az EU-versenysorozatához. A magyar fiatalok kitűnő szerepelésének elismeréseként az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1995 óta teljes jogú tagja lett az európai versenysorozatnak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!