2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kiemelt előadóművészeti szervezet lett a váci színház

50 millió forint támogatás jár idén a Váci Dunakanyar Színháznak, miután kiemelt előadóművészeti szervezetté minősítették. Az előadásoknak tavaly több mint 33 ezer látogatója volt.

  • Kiemelt előadóművészeti szervezet lett a váci színház

Sokáig moziként működött, majd évekig üresen állt az épület, amelyben mostantól már kiemelt státusszal rendelkező színházként működhet a váci Dunakanyar Színház.

„Ma Magyarországon minden előadó művészeti szervezet, csoport, intézmény kiemelt státuszra vágyik. Ez jelenti számukra a biztonságot, ez jelenti számukra a kiszámíthatóságot, ez jelenti számukra a biztos jövőt. Nem tud minden előadó művészeti szervezet kiemelt előadó művészeti szervezetté válni” – mondta Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár.

A jóváhagyott státusszal az intézmény évente 50 millió forint állami támogatáshoz jut.

„A fenntartói támogatás és a normatív állami támogatás adja az idei évtől a Váci Dunakanyar Színház működésének alapját és emellett természetesen a jegybevétel és a különböző pályázati források beszerzése is fontos a színház működéséhez. Ez egy tervezhetőbb jövőt mutat nekünk és nagyban elősegíti azt a célunkat, hogy önálló társulattal rendelkezhessünk” – mondta Kis Domonkos Márk, a színház ügyvezető igazgatója.

A teátrum nézőszámai folyamatosan emelkedtek az elmúlt időszakban. „Azért érhette el ezt a sikert a színház, mert egyre többen jöttek be. Míg az első évben 6-8 ezer látogatója volt, most már több, mint 30 ezer, ami azt jelenti, hogy minden váci lakosra jut egy megváltott színházjegy. Ebből is látható, ha valahol valóban a nemzeti kultúrának egy minőségi műhelye sokak számára elérhetően létrejön, akkor erre igény van” – fogalmazott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A színház épületét tavaly 345 millió forint kormányzati támogatásból újították fel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!