2024. 10. 13. Vasárnap Kálmán, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Híradó 19:00

Belföld

Kiderült a pontos összeg, hogy hány tízmillió forint támogatásra lesz jogosult egy család

Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és harmincmillió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe jövőre - számolta ki a Portfólió, amit a Magyar Nemzet szemlézett.

  • Kiderült a pontos összeg, hogy hány tízmillió forint támogatásra lesz jogosult egy család

A részletes elemzés bemutatta, mire számíthatnak a nemrég bejelentett új családtámogatási rendszerelemeknek köszönhetően azok, akik fiatal házaspárként még a családalapítás előtt állnak. A cikkben kitértek a falusi csok, az új csok plusz és a babaváró hitel kombinációinak előnyeire is - írja a Magyar Nemzet.

A három különböző számításban a három, a kettő, illetve az egy gyermeket előre vállalók lehetőségeit szedték össze azzal a feltételezéssel, hogy 

  • az igénylők kistelepülésen építenek fel egy legalább nyolcvanmillió forintos beruházási értékű ingatlant (ezzel maximalizálható például a falusi csok),
  • felveszik a csok plusz adott, előre vállalt gyermekszám alapján igényelhető maximális, 15, 30 vagy 50 millió forintos hitelösszegét, és élnek a lehetővé váló hitelelengedéssel,
  • felveszik a babaváró hitel maximális, 11 milliós hitelösszegét (ennek törlesztőrészlete nagyjából ötvenezer forint), és élnek a lehetővé váló hitelelengedéssel,
  • amint lehetséges, a lakáshitelre (jelen esetben a csok pluszra) igénybe veszik a jelzáloghiteleknél elérhető egy- vagy négymillió forintos tartozáselengedést,
  • feltételezzük, hogy az anyának kétmillió forintnyi diákhitele van, és ha tudja, igénybe veszi rá az ötven- vagy százszázalékos hitelelengedést,
  • igénybe veszik az építkezések után járó legfeljebb ötmilliós áfa-visszatérítés lehetőségét.

A két és három gyermeket vállalók esetében azt feltételezték hogy a babaváró hitelt akkor veszik fel, amikor már az első gyermek úton van, a másik két gyermek pedig az előzőhöz képest három éven belül megérkezik.

Így két gyermek esetén a teljes 11 milliós összeg 30 százalékát (3,3 millió forintot), illetve három gyermek esetén az egészét engedhetik el nekik, hiszen időközben a törlesztésszüneteltetés miatt nem csökkent a tőketartozásuk.

Három gyermek vállalása esetén

A három gyermeket vállalók akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és harmincmillió forint visszatörlesztendő kamattámogatott hitelt tudnak igénybe venni. (Utóbbi a felvett ötvenmillió forintos csok plusz kétszer tízmilliós hitelelengedés levonásával kapott tőkerésze.)

Két gyermek vállalása esetén

A két gyermeket vállalók akár 24 millió forint vissza nem térítendő támogatásra és 28 millió forint visszatörlesztendő kamattámogatott hitelre lehetnek jogosultak. (Utóbbi a felvett harmincmillió forintos csok plusz tízmilliós hitelelengedése után megmaradó húszmillióból és a babaváró tartozás 30 százalékának elengedése után törlesztendő 7,7 millióból tevődik össze.)

Egy gyermek vállalása esetén

Az egy gyermeket vállalók számára hatmillió forintot juttathat az állam vissza nem térítendő támogatás formájában. A csok pluszra és a babaváró hitelre viszont nem jár nekik hitelelengedés, így 26 millió forintnyi kamattámogatott hitelt kell visszatörleszteniük, ha igénybe veszik a maximális hitelösszeget, amit egyébként a piaci lakáshitelekhez képest nagyon is megérhet kihasználni nekik is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!