2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Kevesebb pálinka lesz az idén

A tavaszi fagyok és a nyári szárazság miatt kevesebb pálinkát főzhetnek ki az idén a szeszfőzdék, viszont az ára akár a duplája is lehet.

Feleannyi pálinkát tudnak főzetni idén a termelők, de az így nyert szesz ára akár a kétszerese is lehet a tavalyinak. A kora tavaszi fagyok és a kánikula miatt ugyanis kevesebb és gyengébb minőségű gyümölcs termett hazánkban. Somogy megyében van olyan szeszfőzde, amely akár 80-90 százalékos forgalomkieséssel számol az évre.

Az idei termés 70-80 százalékkal kevesebb lesz a tavalyi évhez képest, de a korábbi évekhez képest is 60-70 százalékkal lesz kevesebb az idei főzés – mondta el a Hír TV híradójának Király János, a rácegresi Király Bérfőzde tulajdonosa.

Mint ismert, a 2010 szeptemberében életbe lépett törvény óta 50 liter 86 százalékos alkoholtartalmú pálinkát lehet otthon előállítani, és az e felett lévő mennyiség és alkoholfok után kell jövedéki adót fizetni.

2010-ben 182 ezer, 2011-ben 255 ezer hektoliterfoknyi pálinkát főzettek ki Somogyban. Idén augusztus 20-ig mindössze 99 ezer hektót. A körülmények miatt a szakemberek szerint a házi pálinka ára ősszel akár a duplájára is emelkedhet.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!