2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kétes múltú jelölteket indít az ellenzék az előválasztáson

  • Kétes múltú jelölteket indít az ellenzék az előválasztáson

"Kéz kezet mos" – így jellemezte a Fidesz országgyűlési képviselője a fedhetetlennek nevezett baloldali jelöltállítást. Budai Gyula szerint a háttérben az ellenzék vezetője Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter megállapodott ebben a kérdésben. A hatpárti ellenzéki előválasztáson a megállapodás szerint csak feddhetetlen előéletű jelölteket indíthatnak, ennek ellenére a Gyurcsány-párt az adócsalásért már elítélt Czeglédy Csabát, a Jobbik pedig az antiszemita kijelentéseiről hírhedt Bíró Lászlót indítja.

Az ellenzéki összefogást méltatta évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke már lassan egy éve tette világossá az irányt. Januárban be is jelentették, hogy mind a 106 körzetben előválasztással döntik el ki legyen a kormánypárti képviselőjelölt kihívója - ám csak úgy indulhatnak el, ha aláírnak egy feddhetetlenségi nyilatkozatot.

Márki-Zay Péter is bejelentkezett a miniszterelnöki székért, ám figyelmeztetett, hogy színes az ellenzéki paletta. Elsőként Gyurcsány Ferenc az adócsalásért már korábban elítélt Czeglédy Csabát indítja Vas megyében – akinek büntetőpere épp a napokban folytatódott.

Tavaly augusztus végén a Jobbik elnöke mutatta be az ellenzéki összefogás jelöltjét a borsodi időközi választáson. A jobbikos Bíró Lászlóról azonban hamar kiderült: nem olyan hiteles jelölt, mint ahogy azt támogatói hirdették. Bíróról kiderült közösségi oldalán korábban több rasszista és antiszemita kijelentést is tett.

Kéz kezet mos – Így jellemezte a Fidesz országgyűlési képviselője a fedhetetlennek nevezett baloldali jelöltállítást. Budai Gyula szerint a háttérben az ellenzék vezetője Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter megállapodott ebben a kérdésben.

Budai Gyula szerint a baloldal a saját szavazóiknak is hazudik amikor feddhetetlen jelöltekről beszélnek. Bíró László tavaly már megmérettette magát a borsodi időközi választáson ám akkor nem tudott győzni a Fideszes Koncz Zsófiával szemben már akkor azt mondta, újra elindul és ezt a Jobbik elnöke is megerősítette.

Szanyi Tibor szerint éretlen a hatpárti előválasztás, így ők külön 106 egyéni jelölttel és egy miniszterelnök jelölttel fognak indulni 2022-ben.

Szanyi Tibor szerint a valódi választáson a valódi szavazatok döntik majd el az ország sorsát 2022-ben.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!