2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kékcédulás választásokkal riogat TGM

Bajnai Gordon is részt vett, de nem szólalt fel az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) Kálvin téri demonstrációján. Az egyesület a március 15-én elmaradt rendezvény helyett hívta össze a tüntetést. Beszédet mondott – mások mellett – Majtényi László volt adatvédelmi biztos, Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke és Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki a baloldal helyében megfontolná a 2014-es választások bojkottját.

Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport a rendkívüli időjárás miatt halasztotta el két nappal a szokásos március 15-ei tüntetését. A Kálvin téren tartott demonstráción Schilling Árpád rendező kifogásolta, hogy a nemzeti ünnepen kitüntették Szaniszló Ferenc újságírót és Petrás Jánost, a Kárpátia együttes frontemberét.

„Ki az, aki kihasználja a nácit?”

 

– „Mert ki támogatja a nácit? Széles Gábor. Ki az, aki kitünteti a nácit? Balog Zoltán. És ki az, aki kihasználja a nácit? Orbán Viktor. Na mondjon le mindegyik! Na most nyomjátok: Mondjon le! Mondjon le! Hátul is, mondjon le!” – üvöltötte Schilling Árpád.

 

Összeomlás

 

A volt adatvédelmi biztos az alkotmányos fundamentumok összeomlásáról beszélt. „Készül az alaptörvény ötödik módosítása. A hírek szerint az lesz benne, hogy nem ismerjük el a havazást” – mondta Majtényi László.

TGM választási csalástól tart

 

Az SZDSZ egyik alapítója és egykori képviselője azt javasolta a baloldali ellenzéknek, hogy a ciklus hátralévő részében bojkottálják a parlamentet, mert – mint mondta – különben fügefalevélként szolgálják a zsarnokságot. Tamás Gáspár Miklós választási csalástól tart 2014-ben.

Fotó: Beliczay László / MTI

– „Az én kedves erdélyi magyar véreim, délvidékiek és felvidékiek kettős állampolgársága arra szolgál, hogy előállítsák a kék cédulák százezreit. Lehet, hogy erre a kék cédulára odarajzolnak egy napocskát és egy holdacskát és egy sárga sávot, azért, hogy úgy nézzen ki, mint a székely zászló, de attól még ez kék cédula marad” – mondta Tamás Gáspár Miklós.

 

Bajnai új korszakot „csinálna”

 

A rendezvényen az MSZP, a Gyurcsány-párt és a Bajnai-mozgalom vezetői is megjelentek. Bajnai Gordon a Hír TV azon kérdésére, hogy ki lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje, úgy válaszolt: az hogy ki lesz az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje, azt az egységes ellenzék tudja megmondani. „Most az a feladatunk, hogy a következő időszakban létrejöjjön ez az összefogás, de még egy feladatunk van ezelőtt, hogy elég nagy legyen, elég sokan álljanak mögötte, elegen támogassák, elegen legyünk ahhoz, hogy ne csak kormányt, hanem rezsimet is tudjunk váltani, sőt egy új korszakot csináljunk Magyarországon” – mondta Bajnai.

Bajnai Gordon nem zárta ki, hogy előre hozott választások lesznek Magyarországon.

Fotó: Beliczay László / MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!