2024. 10. 27. Vasárnap Szabina napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Csörte 20:20

Belföld

Karácsony Gergely mellett ott lehetnek Gyurcsány Ferenc emberei + videó

Gyurcsány Ferenc továbbra is bármikor Karácsony orrára koppinthat - ezt állította a fővárosi Fidesz képviselője. Szécsényi Dániel úgy fogalmazott: a teljes lista még nem végleges, de az már látható, hogy maradtak emberei Gyurcsány Ferencnek a Városházán. Szerinte Kiss Ambrus mellett Gál J. Zoltán is a főpolgármester holdudvarát erősíti majd.

  • Karácsony Gergely mellett ott lehetnek Gyurcsány Ferenc emberei + videó

Valamilyen módon egyezségre kell jutni, az alapüzenete szerintem a választóknak, hogy vezetni kell a várost, Karácsonynak kell fizetni, nekünk meg az a felelősségünk, hogy valamilyen módon biztosítsuk ehhez a többséget.

- így fogalmazott a DK elnöke a választás után.

Később kiderült, hogy az új budapesti önkormányzat felállása előtt folyamatosan egyeztetett a főváros régi-új vezetőjével. Karácsony Gergely akkor az egyeztetés részleteiről hallgatott.

A DK folyamatosan azt hangoztatta, hogy ők nem akarnak pozíciókat az új vezetésben, alpolgármestert sem jelölnek. Most azonban kiderült Gyurcsány Ferenc pár régi embere azért a jövőben is ott lesz Karácsony Gergely holdudvarában.

A főpolgármester nem tud helyettest választani, nem tud elfogadni egy működési szabályzatot, a várost a csőd közeli helyzetbe hozza, a köztisztaságot és a közlekedés kérdését nem oldja meg, csak arra képes, hogy a régi Gyurcsány-kádereket pozícióban tartsa - jelentette ki a Fidesz fővárosi képviselője.

Gál J. Zoltán, Gyurcsány volt kabinetfőnöke és államtitkára, majdnem két millió forintért ad tanácsokat, de maradt Kiss Ambrus is, aki a Gyurcsány-Bajnai kormányok háttérembere. A szivárványkoalícióban tehát Karácsony Gergely Vitézy Dáviddal, és a Tisza párttal triciklizik, de ha nagyon elkanászodna, akkor Gyurcsány az orrára tud koppintani, így a kecske is jóllakik, és káposzta is lesz

– hangsúlyozta Szécsényi Dániel, majd rámutatott: Gyurcsány Ferenc a fővárosi vezetéssel próbálja fenntartani pozícióját, amivel a régi Gyurcsány-kádereket, Gál J. Zoltánt és Kiss Ambrust is pozícióban tartja.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Mutatjuk, mit mondott a jogi szakértő a Lakatos Márk ügyről

Mutatjuk, mit mondott a jogi szakértő a Lakatos Márk ügyről

A Magyar Nemzet megkérdezett egy jogi szakértőt, milyen bűncselekmények gyanúját veti föl annak az egykori árvaházi fiúnak a megrázó beszámolója, akit állítása szerint 15 éves korában megrontott a hírhedt balliberális divattervező-celeb, Lakatos Márk.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: a bevándorlásra kizárólag a magyar modell a jó válasz

Menczer Tamás: a bevándorlásra kizárólag a magyar modell a jó válasz

Afrika lakossága az óvatos(!) becslések szerint a következő 20 évben 750 millió fővel fog nőni, és eléri a 2,2 milliárdot! Mi, az Európai Unióban vagyunk szűk 500 millióan. Ha az afrikai tömegnek csak egy kis része elindul Európa felé, nekünk harangoztak – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója vasárnap Facebook-bejegyzésében.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!