2024. 03. 05. Kedd Adorján, Adrián napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Háború Ukrajnában 05:00

Belföld

Karácsony Gergely beismerte, amit eddig tagadott a Lánchíd-ügy kapcsán + videó

Elszólta magát Karácsony Gergely, amikor a Magyar Nemzet azt kérdezte tőle, honnan tud a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. és a Vig Mór közötti pénzmozgások körülményeiről. A főpolgármester először arról beszélt, a Hír TV oldalán olvasta, hogy mikor történtek az utalások. Ezt követően aztán beismerte, hogy szerződésben álltak az A-Híd Zrt.-vel, amikor Vig Mór cégének számlájára több részletben 1,4 milliárd forint érkezhetett.

  • Karácsony Gergely beismerte, amit eddig tagadott a Lánchíd-ügy kapcsán + videó

"Ebben az időtartamban a fővárosi önkormányzatnak csak nagyon rövid ideig volt az A-Híddal szerződése.”  - így mondott ellent magának Karácsony Gergely a Lánchíd felújítása körül kialakult botrány kapcsán. A főpolgármester ugyanis január végén még azt állította a köztévének Brüsszelben

„Ha valaki megnézi a számokat meg az időpontokat, akkor kiderül, hogy az utalások akkor történtek, amikor még le sem zártuk, meg sem kötöttük a szerződést.”

Karácsony ezután azzal próbált mentegetőzni, hogy a tranzakciók korábban kezdődtek.

"Ezek az utalások, még egyszer mondom, a Hír TV oldalán olvastam, azzal a közleménnyel együtt, hogy egyébként önök pénzügyi vitában vannak ezzel a céggel, hogy ezek az utalások akkor indultak el, amikor a fővárosnak még szerződése sem volt az A-Híddal.”

Beismerésével mégis egyértelművé tette, hogy van időbeli egybeesés. Azaz Karácsonyék szerződésben álltak az A-Híd Zrt.-vel, amikor Vig Mór cégének számlájára több részletben közel másfél milliárd forint érkezhetett.

Az atv.hu szerint ugyanis 2020 novembere és 2022 júliusa között utalhatta át az A-Híd Zrt. az 1,4 milliárd forintot Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. A tovább utalások után pedig végül 900 milliót vettek fel készpénzben. Ehhez képest a Lánchíd felújítására megkötött új szerződést 2021 januárjában jelentette be a főváros.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Megalakult a stratégiai tanácsadó testület

Megalakult a stratégiai tanácsadó testület

A testület célja, hogy elemzésekkel és tanácsokkal segítse a kormány és a miniszterelnök munkáját a kormányzás egyes területeinek stratégiai szempontból történő áttekintésével. A testület elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!