2021. 09. 24. Péntek Gellért, Mercédesz napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Vetítő 02:00

Belföld

Káosz lehet a kerékpársávok miatt

Káosz lesz a fővárosban az iskolakezdést követően - ezt mondta a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke az ideiglenesnek mondott kerékpársávok kapcsán. Kovács Kázmér kifejtette: a beszűkült útszakaszokon torlódások alakulnak ki, amely a környezetet is jobban megterheli. A főpolgármester kabinetfőnöke bejelentette, hogy további kerékpársávokat alakítanak ki a belvárosban.

Egyetlen kerékpárosba botlottunk, az is áthajtott a piros lámpán az üllői úton. Ezen a vasárnapon sem árasztották el a kétkerekűek napközben az ideiglenesen kialakított biciklisávot.

A Nagykörúton is főleg az autósokat látni. A főpolgármester még a járványhelyzet idején döntött arról, hogy több pesti főútvonalon is egy sávra szűkíti az autós forgalmat. Mondván, hogy a kialakult helyzet miatt átalakultak a közlekedési szokások.

A főpolgármester helyettese korábban a Hír Tv kérdésére elismerte:

a Karácsony Gergely által ideiglenesnek nevezett biciklisávok lehet, hogy véglegesek lesznek. Dorosz Dávid azt mondta: szeptemberig tesztüzem van.

Még a Jobbik szóvivője is megszólta a biciklisávokat. Szilágyi György közösségi oldalán írt nyílt levelében kritizálta Karácsony Gergely autósokhoz való hozzáállását. A politikus arra szólította fel a főpolgármestert, hogy ne szítsa az ellentétet a biciklisek és az autósok között. Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere erre azzal vágott vissza, hogy reméli, a Jobbik nem áll be autóslobbistaként a budapesti politikába.

Karácsony Gergely a döntése előtt egyetlen autós érdekvédelmi szervezettel sem egyeztetett. A Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke szerint szeptemberre káosz lesz a városban.

A főpolgármester kabinetfőnöke bejelentette, nemhogy nem szűnik meg a nagykörúti kerékpársáv, de azokra a részekre is kiterjesztik, ahová eddig még nem festették fel. Ezen felül a Baross utcában az Orczy térig lehet majd felfestett sávon biciklizni.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Adatgyűjtésre is használhatja az ellenzék az előválasztást

Akár büntetőjogi és hatósági következménye is lehet annak, ha az előválasztás adatkezelője nem tartja be a szabályokat - hangsúlyozta az Adatvédelmi Hatóság elnöke a Hír TV Napi Aktuális című műsorában. 2021. szeptember 23.

Halálos lakástűz Nagyatád külterületén

A nyolcvan négyzetméteres régi ház teljes terjedelmében égett. 2021. szeptember 23.

Újabb horrorvágóhidat leplezett le a NÉBIH

A helyszínen az ellenőrök gyomorforgató körülményeket tapasztaltak, az udvaron például rovarral szennyezett fagyasztott termékek is voltak. 2021. szeptember 23.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.

Sajtóklub - ajánló

Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal. Hétfő esténként 21.05-től a Hír TV műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!