2023. 05. 29. Hétfő Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Európai Híradó 07:30

Belföld

Kampányüzemmódban maradt az ellenzék

Kampányüzemmódban maradt az baloldal és az ellenzéki sajtó is a három elvesztett választás után, Kovács Zoltán szerint. A kormányszóvivő Versus című műsorunkban azt mondta, az ellenzéki pártok vezetői láthatóan eltűntek a nyilvánosság elől és megpróbálnak más fórumokon véleményt formálni.

Kovács Zoltán szerint azért változott meg a tüntető csoportok összetétele, mert azok is utcára vonulnak, akik eddig nem foglaltak nyíltan állást politikai kérdésekben. A kormányszóvivő szerint az interneten szerveződött tüntetéseken azok a vélemények hangzanak el, amit az ellenzéki sajtóban lehet olvasni.

„Nehéz egy érzelmileg kampányüzemmódban hagyott közvélemény-formáló közegben, és itt azért az elektronikus sajtó jelentős része láthatja, hogy milyen üzemmódban működik, alapvetően értelmes párbeszédet folytatni. És erre az elmúlt időben most már három-négy olyan példát is lehet mondani, ahol nem a lényegről, illetve nem az eredeti szándékról beszélünk, hanem a sajtóban kialakított véleményekről, illetve egy olyan irányított formájáról, amelyet utána nehéz kezelni” – fogalmazott Korács Zoltán.

A kormányszóvivővel készült teljes interjút a Versusban láthatják, ma este 21.30-tól

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Partiumba érkezett a Petőfi-busz

Partiumba érkezett a Petőfi-busz

A Petőfi Irodalmi Múzeum a költő születésének 200. évfordulója alkalmából egy buszon rendezte be utazó tárlatát, amely több mint egy éven keresztül látogatja a kárpát-medencei magyarok lakta településeket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Vargha Tamás: adósai vagyunk hőseinknek

Vargha Tamás: adósai vagyunk hőseinknek

Adósai vagyunk hőseinknek, minden hazánkfiának, aki valaha életét áldozta a hazáért - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten a magyar hősök emlékünnepe alkalmából tartott megemlékezésen.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!