2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Belföld

Juhászék befalazták a közgyűlés épületét

Befalazta a Fővárosi Közgyűlés épületét az Együtt–PM Szövetség egy demonstráció keretében, mert szerintük értelmetlenné vált a módosított választási törvény miatt.

A Bajnai Gordon-féle párt társelnöke azt mondta, a törvény miatt megszűnt a népképviselet elve, miután a közgyűlés polgármesterekből, és nem a közvetlenül megválasztott képviselőkből áll majd. Hozzátette, pártjuk a választásokon nem a közgyűlésre, hanem a kerületekre koncentrál majd.

„A közgyűlésnek mi olyan nagyon sok értelmét nem látjuk, nem is erre fektetjük a hangsúlyt a választások során, hanem arra, hogy a kerületekben a fideszes uralmat megtörjük, és legalább a kerületek szintjén tudjunk önálló politikát, a lakók érdekében folyó politizálást felmutatni. Mi erre fogunk törekedni a választáson, s a közgyűléssel különösebben nem foglalkozunk, semmi mássá nem vált, mint a Fidesz bábszervezetévé, mint sok más szervezet az elmúlt időszakban” – közölte Juhász Péter.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!