Az Európai Bizottság első alelnökei visszatérően támadják a kelet-közép-európai tagállamokat, attól sem riadnak vissza, hogy még a 2020–21-es világjárvány kellős közepén is politikai boszorkányüldözést folytatnak ellenük. Tavaly ősszel Timmermans például azt üzente a szuverenista, jobboldali kormányoknak, hogy „a jogon keresztül gyakorolt uralom nem a jog uralma”. Jourová pedig 2021 márciusában a jogállamisági mechanizmus kapcsán azzal fenyegette meg Magyarországot és Lengyelországot, hogy azok később az uniós támogatásokból eurómilliárdokat veszíthetnek. Az ilyen felelőtlen nyilatkozatok tovább mélyíthetik az integrációs közösségen belüli ellentéteket, éppen akkor, amikor a lehető legszélesebb körű összefogásra lenne szükség.
Bár a Bizottságnak kevés kérdésben van kizárólagos kezdeményezési joga, a meghozott szakmai döntésekért általános testületi felelősség terheli. Timmermans és Jourová politikai felelőssége – a végrehajtásért és döntéshozásért felelős Bizottság első alelnökeiként – jelentős a legfeljebb félsikerként értékelhető uniós járványkezelés kapcsán.
A Századvég Alapítvány az alábbiakban bemutatja a Jean-Claude Juncker és az Ursula von der Leyen vezette Bizottságban egyaránt biztosi szerepet vállaló Vera Jourová és Frans Timmermans eddigi munkájának részletes szakmai értékelését.
Vera Jourová (cseh)
2014 és 2019 között az igazságügyért, a fogyasztókért és a nemek közötti egyenlőségért felelős európai biztos, 2019 óta az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke
Vera Jourová 2014. november 1-jétől 2019. november 30-ig a Juncker vezette Bizottságban a jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős európai biztos volt.
A konfrontatív cseh biztos már ebben a terminusban is komoly konfliktusba került egyes tagállamokkal. A román hatóságok például eljárást indítottak ellene és Frans Timmermans, a testület első alelnöke ellen az Európai Bizottság romániai jogállamiságról szóló jelentése miatt. A román fél szerint ugyanis hamis, megalapozatlan állítások kerültek a dokumentumba. Az érintett szervek joghatóságának hiányában azonban az ügynek nem lett folytatása.
A 2019-es EP-választásokat követően Jourová hatalmi pozíciója még inkább erősödött; 2019. december 1-jétől az Ursula von der Leyen vezette Bizottság alelnöke lett. E minőségében bízták rá az értékekért és átláthatóságért felelős biztosi pozíciót, így az ő portfóliójába tartozik a jogállamiság kérdésköre is.
Jourovának az első és második biztosi ciklusában is voltak szakmai kudarcai. Az EU és az Egyesült Államok közötti adatáramlási megállapodás tervét az Európai Unió Bírósága azzal az indokkal utasította vissza, hogy a tervezet nem alkalmas az európaiak személyes adatainak védelmére. Ugyancsak a biztos kudarcának tekinthető, hogy a Magyarország és Lengyelország ellen irányuló politikai lejáratókampány következtében elhúzódó költségvetési vita alakult ki, mely a koronavírus-válság egyre súlyosbodó szakaszában nehezítette az Unió hétéves büdzséje és az ahhoz kapcsolódó Next Generation EU helyreállítási alap tárgyalásainak lezárását.
Jourová rendszeresen indít politikai támadást egyes tagországok és politikusok ellen. 2020-ban például Orbán Viktor miniszterelnök volt a célpont, amikor Magyarországot „beteg demokráciának” nevezte, sőt világjárvány kitörésének kezdetén még tovább ment, és azt mondta, hogy „a vírust kell elpusztítani, nem a demokráciát”. De közvetlen felelősségi körén túllépve, világpolitikai szereplőket is becsmérelt; Kínát, illetve személyesen Donald Trump amerikai elnököt is dezinformációk terjesztésével vádolta meg.
Ebbe a sorba illeszkedett azon kiszólása is, miszerint „a Bizottság mindent el fog követni azért, hogy kigyógyítsa Magyarországot a problémáiból”, és ha szükséges, a költségvetési támogatásokat is jelentősen csökkentik a közép-európai ország számára. Jourová fenyegető hangvételű nyilatkozatai sokkal inkább megosztják a közösséget, mintsem mélyítenék az európai nemzetek együttműködésen és szolidaritáson alapuló integrációját.
Vera Jourová biztosi ciklusai – úgy tűnik – nem tudják meghozni számára a kitűzött szakmai célok, vállalások elérését. Nem sikerült áttörést elérnie az uniós döntéshozatal átláthatóságának, elszámoltathatóságának és integritásának javítása tekintetében, amely máig kiemelt jelentőségű az uniós intézményi transzparencia kritikájának és az európai polgárok bizalmatlanságának leküzdésében.
Az előző ciklusban útjára indított, a dezinformációval kapcsolatos gyakorlati kódex végrehajtása – amelyről a legfontosabb online platformokkal még 2018 októberében állapodtak meg – kiemelt feladata lenne a cseh biztosnak, hiszen sokak szerint nem sikerült megfékezni a közösségi oldalak cenzúráját és kettős mércére épülő gyakorlatát a gyűlöletbeszéd kapcsán.
Mindezek alapján, joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon a belső kohéziót célként kitűző Európai Unióban a legjobb döntés született-e meg akkor, amikor ahhoz a Vera Jourovához kerülhetett például a jogállamiság és más hasonlóan érzékeny kérdéskör. A cseh biztos ugyanis - még a függetlenséget előfeltételként megkövetelő biztosi tisztségében is - előszeretettel visz bele politikát tisztán szakmai kérdésekbe, ennek következtében pedig folyamatos konfliktusokat generál és folytat a tagállamokkal, legyenek azok akár egy világjárvány kellős közepén is.
Frans Timmermans (holland)
2014 óta az Európai Bizottság első alelnöke, 2019 óta az európai zöld megállapodásért felelős ügyvezető alelnök, éghajlatvédelemért felelős európai biztos
Frans Timmermans holland politikus és diplomata 2014. december 1-jétől tölti be az Európai Bizottság első alelnöki tisztét, e minőségében pedig 2014 és 2019 között – a Juncker-Bizottságban – bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztos volt.
Timmermans biztosi tevékenysége ellentmondásos: míg a 2017-es katalóniai függetlenségi népszavazáson a résztvevőkkel szembeni rendőri túlkapásokat - melyben több száz ember sérült meg - arányosnak és elfogadhatónak értékelte, addig például a magyar kormány migrációs válság során tanúsított határvédelmi intézkedéseit - köztük a rendőri jelenlétet is - sorozatosan bírálta, holott azok valóban arányosak voltak, és az Alaptörvénynek, illetve a jogszabályoknak mindenben megfeleltek.
Timmermans – és általában Brüsszel – tehát kettős mércét alkalmaz az alapjogok érvényesülésének elvárása tekintetében, ami leggyakrabban a véleménynyilvánítás szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság vagy a kisebbségekhez tartozó csoportok nyugat-európai helyzete kapcsán tapasztalható.
Miközben Timmermans - az alapszerződések szelleméhez képest is túlzottan végrehajtó jellegű testület tagjaként - a demokrácia és az átlátható döntéshozatal fontosságát hangsúlyozza, hajlamos megkerülni az uniós törvényhozás motorját, az Európai Parlamentet.
Nem szívesen egyeztet a transzparensen funkciónáló uniós szereplőkkel, ugyanakkor gyakran tárgyal egyes, az intézményrendszeren kívüli, kevésbé átlátható működésű aktorokkal (pl. lobbicsoportok, NGO-k). Pénzügyi szempontból aggályos a döntéshozatali etikai normák rendszeres figyelmen kívül hagyása, a biztos hivatalát erősen érintő lobbizási tevékenység átláthatóságának hiányossága (egyes elemzők szerint Washington után ma Brüsszel a lobbizási tevékenység második hatalmi központja, ugyanakkor a tengerentúli jogi környezet sokkal jobban szabályozott, például az idegen ügynökszervezetek vonatkozásában).
Timmermans szakmai szemszögből sem következetes – legfeljebb csak politikai értelemben konzekvens – biztosi működése csökkentette hivatalának tekintélyét, ezáltal pozíciója jelentőségét különösen a kelet-közép európai tagországok vezetőinek, közvéleményének szemében, és tevékenysége az európai integráció mélyítése helyett, végső soron hozzájárult az Unió mostani politikai megosztottságának, belső válságának súlyosbításához.
Timmermans 2014–19 között a saját kitűzött céljait, kezdeményezéseit sem tudta megvalósítani. Nem érte el a szabályozási munka jobb koordinálását, valamint a szubszidiaritás és az arányosság elvének tiszteletben tartását a Bizottságon belül, ezen felül nem lett általánosan átláthatóbb a Bizottság munkája sem, illetve elmaradt a célként kitűzött újfajta partnerség előmozdítása is a nemzeti parlamentekkel.
Timmermans Jean-Claude Juncker bizottsági elnök távozása után is megőrizte hatalmi pozícióját. 2019. december 1-je óta immár az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságban, az európai zöld megállapodásért felelős első alelnökként és éghajlatpolitikai biztosként tevékenykedik.
A Frans Timmermans által képviselt – 2030-ig, illetve 2050-ig Európa klímasemlegességét célzó – megállapodás szakmailag nem megfelelően kidolgozott, a célkitűzések várható költségei pedig igen egyenlőtlenül oszlanak meg a tagállamok között, így alkalmas az EU-n belüli nyugati és keleti „blokk” szembeállítására. Nem ad világos választ a diverzifikáció és energiabiztonság kapcsán (például a szénfüggés tekintetében Lengyelország, Csehország, Magyarország részéről) megfogalmazott komoly aggodalmakra. A közép-európai agráriumra nézve például súlyos csapást jelentene, ha elvennék – azaz kötelezően ökológiai termelésbe vonnák – 2030-ig az összes mezőgazdasági terület legalább negyedét. Ezek az aggályok a szakmai kidolgozottságon túl, annak is köszönhetőek, hogy a Timmermans portfóliójához kapcsolódó bizottsági szakmai munkából sokszor hiányzik a hatástanulmányok elkészítése.
A koronavírus-járvány elmúlt egy éve megmutatta, hogy mennyire fontos megtartani az európai polgárok hitét, bizalmát, és hogy a Timmermans által első alelnökként irányított Bizottságban – az átláthatósági és egyéb szempontok mellett – a szükséges szakmai rátermettség és a politikai alkalmasság hiánya milyen nehézségeket eredményezhet komoly krízishelyzetek idején.
Századvég Alapítvány
