2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Jól vizsgázott az árvízvédelmi rendszer

Jól vizsgázott a 2010 után kiépített árvízvédelmi rendszer - mondta a tíz évvel ezelőtti nagy árvíz évfordulóján az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője. 2010-ben több mint száz települést öntöttek el az észak-magyarországi folyók, emiatt 4600 embernek el kellett hagynia az otthonát. A kormány mintegy harmincmilliárd forintos fejlesztésének köszönhetően idén októberben sokkal kevesebb kárt okozott az ár.

  • Jól vizsgázott az árvízvédelmi rendszer

Több mint száz település került víz alá Észak-Magyarországon 2010-ben, amikor a Sajó, a Hernád és a Bódva is megáradt. Mintegy háromszáz ház dőlt össze, vagy vált lakhatatlanná, és a mezőgazdasági területek nagy részét is elmosták a folyók. Az árvíz miatt több mint négy és félezer embert kellett kitelepíteni otthonából.

A napokig tartó esőzés miatt idén októberben ismét megáradtak a folyók. Bár a közlekedésben voltak fennakadások, a tíz évvel korábbihoz képest jóval kevesebb kárt okozott az áradás.

2010 után a kormány mintegy 30 milliárd forint uniós és hazai forrásból jelentős árvízvédelmi fejlesztéseket hajtott végre a térségben.

Ennek eredménye ma egyértelműen látható, de van még mit tenni - tette hozzá a főigazgató. A következő évek feladata, hogy az árvíz levonulásának útját továbbra is biztosítsák, emellett pedig a tervek szerint létrehoznak egy egyetemi szövetségekből álló Hullámtéri Kutatóintézetet is.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!