2020. november 25.,
szerda, Katalin napja

Jól ismerte az MSZP belső viszonyait Portik Tamás

Magyar Nemzet

2019. július 19., péntek 09:15

Portik Tamást még körözték, amikor 2003-ban változások elé nézett az MSZP, az egykori olajos vállalkozó azonban tisztában volt azzal, hogy rá egy évre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lesz. Mindez a Gyárfás Tamással folytatott egyik, Portik által rögzített beszélgetéséből derül ki. A bűnöző már unta a bujkálást, és kereste a kapcsolatot a baloldali kormány politikusaival, hogy törvényesen hazajöhessen. Továbbra is kérdés az, kinek a segítségével jutott el oda, hogy 2008-ban a polgári elhárítás csúcsvezetőivel egyebek mellett fideszes politikusok lejáratásáról egyeztethessen.

Portik Tamást, az olajbűnözés emblematikus cégének, az Energol Rt.-nek egykori marketingigazgatóját 1996 és 2003 között hét éven át körözték, ­miután a cég vezetői ellen adócsalás miatt indult büntetőeljárás. Érdekes bujkálás volt ez, hiszen az éjszakai életben mozgó üzletemberek, sőt rendőrök és újságírók is megerősítették a Magyar Nemzetnek, Portik a családját kivitte Svájcba, majd az USA-ba, ám maga gyakran járt itthon. „Még mindig nem vagy meg?”, „Még nem…” – hangzott el például egy jellemző párbeszéd 2003 elején egy XIII. kerületi sörözőben Portik részvételével. – Úgy keresték, hogy vigyáztak rá, ne találják meg – fogalmazott az egyik informátor.

Mi lehetett az oka annak, hogy Portik háborítatlanul hazajöhetett 1996 és 1998 között, valamint 2002 után, majd 2003 végén a körözést is visszavonták ellene és gyakorlatilag 2010-ig, a Fidesz kormányra jutásáig gondtalanul élhetett itthon. Ismert, a férfit 2012-ben fogták el és gyanúsították meg egyes leszámolásos gyilkosságok felbujtójaként, majd elítélték.

A Portik Tamás és Gyárfás Tamás között az évek során elhangzott, a bűnöző által titokban felvett beszélgetések leiratát tanulmányozva bukkantunk rá arra a 2003-as év eleji eszmecserére, amelyben a még körözés alatt álló Portik ahhoz kér segítséget a Nap-kelte producerétől, hogy segítsen neki törvényesen hazatérni. Ehhez politikai segítséget remélt, bár felvetette azt is, hogy ­izraeli állampolgársághoz kellene folyamodnia, mivel negyedrészben zsidó, eredetileg Seffer a neve. Ez csak egy felvetés volt a részéről, de Spanyolország is felmerült benne, ahol vállalkozhatna, ha végleg lekerülne róla a stigma, a körözés.

A beszélgetések során szóba került az MSZP néhány prominense, akikkel Portik megfogalmazása szerint Gyárfás jóban van, és akik segíthetnének neki a visszatérésben. Portik szerint az említett szocialisták a producer barátai, Gyárfás csak annyit ismer el, hogy jóba van velük. Szóba kerül Lendvai Ildikó, Kovács László, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Juhász Ferenc is. A beszélgetésből kiderült, a bujkáló Portik képben volt az MSZP háza táján akkoriban zajló belharccal, és a Medgyessy Péter kormányfő ellen készülődő puccsal.

Portik úgy tudja, Lendvait akarják lefokozni, ám Gyárfás szerint Kovácsot akarják, és megy a harc, hogy a Juhász legyen, „de azzal is jóba vagyok”, mondja a producer. Portik mondja: „Juhász nagyot fog emelkedni, állítólag”, mire Gyárfás: „elnök (MSZP-) akar lenni, és Kovács akar köztársasági elnök lenni”. Később Portik kérdez: „Azt mondják, a Gyurcsány is a te […] barátod”. Gyárfás elismeri, hogy jó viszonyban vannak, majd újabb kérdésre azt is, hogy Gyurcsány miniszterelnök akar lenni. Ezután megvitatják, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök köztársasági elnök akar lenni és Gyurcsányt akarja maga helyett kormányfőnek. Megegyeznek abban, hogy Medgyessynek nagyon jó a pályája és hogy sokkal erősebb, mint Kovács László.

Portik a visszatérést úgy képzelte el, hogy elárulja a regnáló ­baloldali hatalomnak, ki adott megrendelést az ­1998-as országgyűlési választások idején elkövetett politikai robbantásokra. Gyárfás azt állítja, hogy senkivel nem hozta össze Portikot. A sportvezető korábban lapunknak utalt arra, hogy a volt olajbűnöző félelmet keltett benne, így csak visszafogottan szállt vele vitába. A hangfelvételek leirataiból is kitűnik, hogy Gyárfás valóban tartott, időnként félt is Portiktól, aki néha mézesmázos volt vele, néha pedig megfenyegette.

– Portik nem pénzt akart tőlem, hanem a feltételezett kapcsolati tőkémet szerette volna kamatoztatni. Megvallom, hogy ettől az igénytől önvédelemből nem zárkóztam el. Mondhatni lebegtettem Portik előtt, hogy ezzel megfékezzem, de én a pártot érintő ügyekben semmiképpen nem kívántam és nem is vállaltam közvetítő szerepet. Hol nyíltabban beszélt, hol pedig csak sejtette, hogy több robbantásos cselekmény, köztük a Torgyán József lakásánál elkövetett merénylet „csak művi volt”, ezeken keresztül választási érdekből csupán a közbiztonság gyengeségét akarták demonstrálni – fogalmazott a Magyar Nemzetnek korábban Gyárfás Tamás.

Kérdés, ha Gyárfás nem, akkor ki segítette végül Portikot, hogy személyes kapcsolatot találjon a Gyurcsány-adminisztrációhoz. Emlékezetes, hogy 2008-ban kétszer is találkozott a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatójával, Laborc Sándorral és műveleti helyettesével, akiknek felajánlotta az állítása szerint 2-3 millió embert elérő médiabirodalmát a 2010-es választásokra, valamint azt, hogy terhelő adatokat gyűjt fideszes politikusokról. Laborc elfogadva az ajánlatot, a kapcsolattartásuk céljából még külön mobiltelefont is biztosított Portiknak.

MTI