Ne vessenek meg érte, de el szoktam olvasni a Jobbik pártközleményeit. Lehet, mazochista vagyok, bár az is igaz, ha papíralapon jönnének e szövegek, csak csipesszel mernék hozzájuk érni. A Jobbik alapállása ugyanis – lényegében megalakulása óta –: a gyűlölet. Korábban a zsidókat, a cigányokat, a homoszexuálisokat gyűlölték, na meg persze Gyurcsány Ferencet, most meg éppen Orbán Viktort, s mindenki mást is, akinek a Fideszhez, a kormányhoz bármi köze is van.
Ez a tömény, sötét utálat csöpög ezekből az irományokból is, na meg persze a csinált vagy valódi bunkóság, a nagylöttyös indulat, az általuk elképzelt vidéki szavazó paprikás krumplis haragjának való megfelelés.
Tegnapi közleményükben például a fideszes „lakájmédiát” ostorozzák, mert némelyik megyei lap kérdezni mert tőlük, nagyjából csak annyit: ha tényleg nem oltásellenesek, akkor ugyan miért írták alá országgyűlési képviselőik a ma is a parlament előtt fekvő beadványokat a keleti vakcinák ellen? Rettenetes kérdés ez, belátom, hiába, egyik vidéki kolléga sem a Narancson nevelődött. Az is igaz, hogy nemrég még úgy mondták, az újságíró dolga a kérdezés, nem szabad ezen megsértődni egy politikusnak.
Úgy látszik, csak akkor dolga a „provokatív” kérdezés, ha azok Orbán Viktor ellen irányulnak. Ha viszont Jakab Pétert vagy a Jobbikot merészelik „illetlen” kérdésekkel zaklatni, az maga a diktatúra. Gyurcsány Ferenc babusgató öleléséből így látszanak hát a dolgok a Jobbik számára. De hogyan kerültek oda, hogyan és miért lett a vállaltan radikális jobboldali pártból mára a DK-tól is balra álló párt? A hogyan talán már nem is érdekes, a miértre meg mindenki tudja a választ: a hatalom akarása röpítette őket a baloldal karjaiba. Majd két évtized ellenzéki lét után végre ők is hatalmat akarnak, jól fizető állásokat maguknak meg a haveroknak, akik ugyan lehet, hogy egy kicsit még mindig nácik, de hát van az a pénz, amiért akár még a BLM-nek is letérdelnének.
Azt mondja a riadt szemű Jakab a Magyar Narancsnak adott hosszú interjúban (El tudják ezt képzelni? A Jobbik elnökét a Narancs újságírója kérdezi, mit kérdezi, bársonyosan simogatja, elalélva a gyönyörtől, az ember ilyenkor kénytelen megcsípni önmagát, nem álmodik-e…), szóval ez a Jakab bevallja, hogy „emberileg” nagyon nehéz volt eleinte, de aztán megszokta, mert megtalálták Gyurcsánnyal a közös dolgaikat.
Azzal a Gyurcsánnyal, akinek a pártját Jakab pár éve még az MSZP féregnyúlványának nevezte, akitől a vagyonát is elvette volna, akiről még alig egy éve is azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy közös listán szerepeljen vele. Hát, egymásra találtak, Istenem, van ilyen. Ha az ember a sivatagban kényszerházasságot köt egy tevével, előbb-utóbb már nem tevének látja azt, hanem Sába királynőjének. A szükség nagy úr. Jakab és Gyurcsány most egymás szemében látják a szebb jövőt, na nem egészen olyat, amit a Jobbik korábban akart, amiről a párt ma is érvényes alapító nyilatkozata szólt.
De a Jobbik már szebb múltat is akar. Jakab, aki vigyázó szemét a párizsira veti, némileg félreértve Batsányit, talán reméli, hogy egyszer majd az ő fejére kerül a korona, de a baloldalon, Gyurcsánnyal a háta mögött neki csak csörgősipka juthat. S ha a DK egykor az MSZP féregnyúlványa volt, akkor most mi a Jobbik? Mi Jakab Péter? Kinek a féregnyúlványa?
Azt mondta egykor egy jobbikos politikus: „S képviselőik, mint Károlyi, Rákosi, Kádár, Gyurcsány, Bajnai egytől egyig azt bizonyították és bizonyítják a mai napig tetteikkel, szavaikkal, hogy a baloldalnak egyszerűen nem szabad többé bizalmat adni.” Ha e nevekhez hozzáadjuk a baloldali Jobbik elnökét, nincs is mit hozzátenni ehhez a mondathoz.
(Borítókép forrása: MTI/Kovács Attila)
