2024. 02. 29. Csütörtök Elemér napja
Jelenleg a TV-ben:

Történelem a Maros sodrásában

Következik:

Napindító 04:00

Belföld

Jó üzletet kötött az MSZP a DK-val + videó

Jó üzletet kötött a DK és az MSZP az ellenzéki pártok választási alkudozásában - írja a Magyar Nemzet. A lap a Mandinerre hivatkozva arról számolt be, hogy a megszellőztetett nevek alapján egyértelműen látszik: a szocialisták keményen tárgyaltak, és sokkal több politikusuk vehet részt a jövő júniusi önkormányzati voksoláson, mint amennyi a támogatottságukhoz képest reális lenne.

  • Jó üzletet kötött az MSZP a DK-val + videó

"Ebben az esetben sincsen harmadik út. Nem lehet középen állni. Vele, vagy ellene. Aki nincs ellene, az vele van" - így üzente meg idei évértékelőjén Gyurcsány Ferenc a baloldalnak, hogy őt nem lehet megkerülni a politikában. A szocialista Kunhalmi Ágnes akkor egyenesen antidemokratikusnak nevezte a DK gyakorlatát.

"Térjenek vissza a demokratikus útra és tartsák be a demokratikus játékszabályokat. Demokráciát nem csak névleg kell hirdetni"

 - októberben pedig egy Facebook-posztban ment neki a Demokratikus Koalíciónak az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes azt írta: ha nincs politikailag egységesen együttműködő tömb és egymással versengenek az ellenzéki pártok, akkor Orbán Viktor hátradől és kér egy kávét.

"Nem tehetjük kockára ezt a kérdést, ezért egy demokratikus jelöltet kell támogatnia mindenkinek, aki a NER világán kívül van"- párttársa is ezt erősítette meg legutóbb a Hírklikk műsorában, ahol az önkormányzati választás kapcsán kérdezték. Molnár Zsolt szerint pártpolitikának nincs helye az önkormányzati politikában, bár hozzátette: a választási időszakban ez szükségszerű.

"Abban én teljesen egyetértek bárkivel, aki azt mondja, hogy miután lement a választás, ott már nem pártoknak kell egymással birkózniuk iszapbirkózást egy koalíciós egyeztetésen, hanem a főváros érdekében kell szakmai politikát folytatni, de a választási időszakban ez elkerülhetetlen" - mondta az MSZP pártigazgatója.

Most mégis úgy tűnik, az MSZP jó üzletet kötött a DK-val - írja a Magyar Nemzet. A lap a Mandinerre hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy sokkal több szocialista politikus vehet részt a jövő júniusi önkormányzati voksoláson, mint amennyi a támogatottságukhoz képest reális lenne. Az MSZP ugyanis jelenleg a parlamenti bejutást jelentő 5 százalékért küzd, míg a DK támogatottsága 15 százalék körüli. A háromszoros különbséghez képest a fővárosban is csupán kétszer annyi polgármesterjelöltet állíthat a Gyurcsány-párt: a tizenöt megnevezett kerületből tíz jut a DK-nak, és öt az MSZP-nek.

A Mandiner megjegyezte azt is, hogy a DK például két olyan szocialista politikust is támogat, aki komolyabb botrányba keveredett az elmúlt években: Zuglóban Horváth Csabát, Kispesten pedig Gajda Pétert. Az MSZP pedig olyan tőlük korábban távozott polgármesterek mögött sorakozott fel, mint a III. kerületi Kiss László, illetve a XVIII. kerületi Szaniszló Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk- L.Simon: A pokol legmélyebb bugyrában vannak az árulók + videó

Vezércikk- L.Simon: A pokol legmélyebb bugyrában vannak az árulók + videó

Pártalapításon dolgozik, és már az idei Európai Parlamenti választáson is indulna Magyar Péter, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje. A férfi korábban a baloldali Partizán műsorában szállt bele páros lábbal a kormányba, akit csak sértett emberként tartanak számon a jobboldalon. A témában a Vezércikk vendégei L. Simon László, Deák Dániel és Gajdics Ottó is elmondták véleményüket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!