2024. 06. 15. Szombat Jolán, Vid napja
Jelenleg a TV-ben:

Szinbád

Következik:

Szélesvásznú történelem - Szinbád 22:00

Belföld

Jelentkezett a rendőrségen a harmadik sorozatrabló

Feladta magát a pomázi pénzszállítórabló banda harmadik tagja. A trió a rendőrség szerint hat fegyveres rablást követett el tavaly július és idén április között Pest megyében.

Két elkövetőt november közepén fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda. Harmadik társuk csütörtökön adta fel magát. A gyanú szerint a banda több mint százmillió forintot zsákmányolt.

Az NNI adatai alapján a gyanúsítottak felfegyverkezve, rablási szándékkal budapesti kerületekben, illetve Dunakeszin és Nagytarcsán támadták meg a postahivatalokhoz érkező pénzszállító cégek alkalmazottait. A támadások során nemcsak készpénzt raboltak, eltulajdonítottak szolgálati maroklőfegyvereket is. Az NNI tájékoztatása szerint a rablók egy Pilisvörösváron lakó családot is kiraboltak. A nyomozók a házkutatások során tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, így feltehetően a megtámadott értékszállítóktól elrabolt négy maroklőfegyvert, valamint egy AK gyártmányú gépkarabélyt, a hozzájuk tartozó lőszerekkel.

Az eljárás során – amelybe szakértőket is bevontak – az NNI nyomozói azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak személye esetlegesen köthető-e más bűncselekmények elkövetéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!