2022. 05. 24. Kedd Eszter, Eliza napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk - Olvasunk a sorok között

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Jeges vízbe tette gyermekét, majd magára hagyta

Elrendelte a mosonmagyaróvári gyermekgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Győri Városi Bíróság. A 29 éves, szlovák állampolgárságú nő csütörtök reggel Mosonmagyaróvár mellett, egy bányatóba dobta 3 éves fiát, aki megfulladt a jeges vízben. Az asszony férje német állampolgár, és a család három éve költözött Magyarországra, de az utóbbi hónapokban megromlott a viszonyuk, és válófélben voltak.

A házaspár válófélben volt, a bíróság az apának ítélte a gyerek felügyeletét. A rendőrség szerint a nő valószínűleg ezért zárta be bosszúból a házba csütörtök reggel a férfit, majd a hároméves kisfiúval a mosonmagyaróvári bányatóhoz hajtott.

– A gyermeket a jeges vízbe tette, aztán magára hagyta, ezt követően jelentkezett a rendőrkapitányság ügyeletén – mondta Tóth Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a kisfiú halálát fulladás okozta – tette hozzá.

A 29 éves szlovák nőt azonnal őrizetbe vették, majd kihallgatása után kezdeményezték a letartóztatását is. Ügyvédje, Szabó Kálmán közölte, hogy védence a csütörtöki nap folyamán feltáró jellegű vallomást tett, részletesen nyilatkozott a férjével három éve tartó házasságáról, de tettére magyarázatot nem tudott adni.

A gyanúsítottat pénteken a Győri Városi Bíróságra szállították, ahol elrendelték egy hónapos előzetes letartóztatását. A bíróság figyelemmel a gyanúsított pszichés állapotára az előzetes letartóztatás helyszínéül az igazságügyi megfigyelő és elmegyógyintézetet jelölte ki Budapesten – mondta Máté Kinga, a Győri Törvényszék sajtószóvivője.

A nő tettéért minimum tíz év börtönbüntetést kaphat, de akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!