2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Játszóterek bezárásáról döntött több önkormányzat, szervezik a segítséget az időseknek

Több vidéki városban a játszóterek bezárásáról döntöttek a koronavírus-járvány miatt, az idős embereket pedig arra kérik, jelezzék, ha segítséget kérnek az élelmiszerek és gyógyszerek beszerzéséhez. Az óvodákat, bölcsődéket több helyen szerdától zárják be.

  • Játszóterek bezárásáról döntött több önkormányzat, szervezik a segítséget az időseknek

Szolnokon szerdától bezárják valamennyi óvodát és bölcsődét - ügyelet működik majd -, és a játszótereket is - közölte Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester a Facebook-oldalán. Szólt arról is, hogy szerdától a város valamennyi játszóterét bezárják. Elsősorban az idős, egyedülálló, segítségre szoruló lakosoknak tudnak segíteni az alapvető élelmiszerek beszerzésében, gyógyszerek felíratásában és kiváltásában. Azokban a társasházakban, ahol a bérlakások többsége önkormányzati tulajdonban van, kötelezővé tették a lépcsőházak fertőtlenítését, és erre kérik a többi társasház közös képviselőit is.

A székesfehérvári önkormányzat telefonos ügyfélszolgálatot állított fel és e-mailben is várják azoknak a 70 év feletti embereknek a jelentkezését, akik vállalják, hogy egészségük védelmében otthon maradnak és segítséget kérnek a mindennapi ellátásukhoz, például az étel házhoz szállításához, a bevásárláshoz vagy a gyógyszerek kiváltásához.

Kaposváron az idősotthonokban látogatási tilalmat vezettek be, az idősklubok működését szüneteltetik - tudatta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a Facebook-oldalán. Az önkormányzat arra kéri az időseket, jelezzék, ha segítségre szorulnak a bevásárláshoz, gyógyszereik beszerzéséhez. Keddtől az Agóra, a múzeumok és a könyvtárak sincsenek nyitva, a könyvek kölcsönzési ideje automatikusan meghosszabbodik. Az uszodát kizárólag versenyzők használhatják, a termálfürdő gyógyrészlege korlátozottan üzemel.

A pécsi vásárcsarnok szerdától korlátozásokkal működik, a belépésre és kilépésre egymástól távol eső ajtók szolgálnak, és a csarnokban egyszerre legfeljebb száz ember tartózkodhat, emellett csak kétméteres védőtávolságot tartva lehet várakozni az épületben és azon kívül.

A miskolci önkormányzat azt közölte: a városban Veres Pál (Függetlenek SZIVE, MSZP, Momentum, Párbeszéd, Jobbik, LMP, DK, Mindenki Magyarországa, Velünk a Város) polgármester kérésére járőrszolgálatot indítanak, hogy felhívják az idejüket a plázákban töltő diákok figyelmet: az új tanítási rend szerint otthonról kell folytatniuk tanulmányaikat.

Siófokon az önkormányzat internetes oldala szerint egy helyi hotel ingyen ajánlja fel a szobáit az önkéntes karanténba vonulóknak. A városban ingyenessé vált a parkolás.

Barcson bezárt a fürdő, a helyi szociális központ nem fogad klubtagokat a nappali ellátás keretében.

Salgótarjánban keddtől bezárták a játszótereket - a város polgármestere a döntést közösségi oldalán jelentette be. Fekete Zsolt (Salgótarján, Szeretem! Egyesület - DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület) tudatta azt is, hogy nemcsak az önkormányzat fenntartásában lévő, hanem Salgótarján egész közigazgatási területén működő óvodákban és bölcsődékben rendelt el rendkívüli szünetet keddtől. Átmenetileg bezárták a városi uszodát is.

A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórházban a járványhelyzetre készülve a teljes belgyógyászati pavilont infektológiai feladatokra szabadították fel - ezt az önkormányzat közölte közösségi oldalán.

Tatabányán szerdától lesz rendkívüli szünet az óvodákban, ügyeleti rend bevezetése mellett, és a bölcsődéket is szerdától zárják be.

Komáromban több mint száz önkéntes jelentkezett az elmúlt napokban, hogy idős helybélieknek segítsen.

Tatán az önkormányzat napi bejelentéssel, alkalmi munkában foglalkoztatna fizetés nélküli szabadságra kényszerült embereket.

Esztergomban a Suzuki Szlovákiából és Budapestről nem indít dolgozói buszjáratokat. A termelésben a délelőttös műszakot megtartják, a délutános műszakot törölték, a 60 év felettiek nem állhatnak munkába.

Szegeden szerdán üzemkezdettől nyári tanszüneti menetrend alapján közlekednek a tömegközlekedési járatai.

Nagykanizsán az önkormányzati tulajdonú, varrodával is rendelkező cégnél szájmaszkok gyártására álltak át, a város egyelőre 10 ezer darabos megrendelést adott - közölte az MTI-vel kedden Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP).

A csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztató Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. kedden kezdte el a gyártást, a prevenciós célra használható maszkokat a város önkormányzati, egészségügyi intézményeinek, illetve a nagykanizsai fertőzötteknek készítik.

Zala megyében a gyepmesteri feladatokat is ellátó nagykanizsai Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleményben tudatta, hogy ha nagykanizsai lakost megbetegedés miatt kórházba visznek, a páciens háziállatainak elhelyezését - ha ebben rokonok, szomszédok nem tudnak segíteni - megoldják az Ady utcai állatmenhelyen.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyarország egy alternatívát tud kínálni az unión belül, hogy mi nem az ukrán háborúba öntjük a pénzt + videó

Magyarország egy alternatívát tud kínálni az unión belül, hogy mi nem az ukrán háborúba öntjük a pénzt + videó

A Fidesz marad a legerősebb párt - így értékelték a szakértők a Fidesz kampánynyitó eseményét. Orbán Viktor szerint a brüsszeli vezetés csődöt mondott, Európa gazdasága hanyatlik, migránsok százai kelnek át a határokon, és egyre több erőszakkal kell szembenéznünk. A miniszterelnök hozzátette: alázat nélkül nincs győzelem, a Fidesz politikai ellenfelei éppen azért nem tudnak nyerni, mert elfeledkeztek az alázatról.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!