2019. november 20.,
szerda, Jolán napja

Jakab Péter szerint a cigányok zöme lop, a szobába piszkít és nem akar dolgozni

Hír TV

2019. február 20., szerda 10:01, frissítve: szerda 10:13

Jakab Péter szerint a cigányok jelentős része gyümölcsöt lop, a szoba közepére piszkít és nem akar dolgozni. A Jobbik miskolci elnöke egy néhány évvel ezelőtti felvételen a cigányok értelmi képességein is gúnyolódott. A párt országgyűlési képviselőjéről nemrég olyan felvételek is előkerültek, amelyeken antiszemita kijelentéseket tesz és a homoszexuálisokat sértegeti.

Jakab Péter, a Jobbik miskolci elnöke egy néhány évvel ezelőtti lakossági fórumon a roma felzárkóztató programokon és a cigányok értelmi képességein gúnyolódott. Ekkor utalt arra, hogy szerinte a cigányok esténként lopni járnak.

„Hogyha valaki megtanul 30 évesen napot rajzolni, mivel lesz versenyképesebb, mint amikor nem tudott napot rajzolni? Vagy, ha le tudja írni a nevét…? Tehát a cseresznyeszedéshez, úgy gondolom, nem kell napocskát rajzolni […]. Leszedjük a cseresznyét – jobb esetben nappal, nem éjjel töri.” (»nevetés«)

Ugyanezen a rendezvényen beszélt arról, hogy szerinte a cigányság többsége nem akar dolgozni.

„24 évvel a rendszerváltás után szerintem fel kell tenni a kérdést, hogy a cigányság jelentős része akar dolgozni? Vagy a jelenlegi segélyezési rendszerből fenn tudja tartani a maga mélyigénytelen, mert ha valaki a padló közepére piszkít, arra azt mondom, hogy mélyigénytelen, tehát lehet, hogy a számukra a segélyezésből ez a mélyigénytelen életvitel fenntartható, és ez nekik így jó, nekem nem jó, mert én élek fertőzésveszélyben, de lehet, hogy ez neki már jó.”

A Hír TV nemrég több olyan korábbi felvételt is bemutatott, amelyen Jakab Péter, a párt új parlamenti frakciójának helyettes vezetője a homoszexuálisokat sértegeti, illetve antiszemita kijelentéseket tesz.