2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Ilyet még a rendőrök sem láttak: Szlovák taxikkal fuvaroztatták magukat az M9-esen a migránsok

A rendőrök az M9-es autóúton, Bogyiszló térségében állítottak meg néhány perc eltéréssel két szlovák rendszámú autót, melyekben összesen kilenc illegális migránst szállított a két szlovák sofőr.

  • Ilyet még a rendőrök sem láttak: Szlovák taxikkal fuvaroztatták magukat az M9-esen a migránsok

 

A Tolna megyei rendőrök 2021. november 12-én 22 óra 38 perckor ellenőriztek egy szlovák rendszámú taxit az M9-es autóúton Bogyiszló térségében. A járművet egy szlovák férfi vezette, aki négy, magát szír állampolgárnak való külföldit szállított. Néhány perccel később, 22 óra 44 perckor ugyanitt az egyenruhások egy másik – szintén szlovák rendszámú – taxit is megállítottak, melyben a szlovák sofőrön kívül öt illegális migráns tartózkodott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat.

A kilenc illegális migránst a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán a két szlovák sofőrrel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indul.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Origo/ Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.
A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!