2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Belföld

Illegális dohánygyárra csapott le a NAV Szolnokon

Egymilliárd forint értékű, illegálisan legyártott cigarettát készültek piacra dobni román és magyar bűnözők. Az adóhatóság nyomozói egy komplett dohányüzemet lepleztek le Szolnokon. A világviszonylatban is példa nélküli eredményhez a román hatóságok szakemberei is hozzájárultak.

Még a legnagyobb dohánygyárak is megirigyelhetnék azt az dohánymennyiséget és gyártósort, amit az adóhatóság nyomozói találtak Szolnokon. Másfél millió doboz cigarettát készültek itt előállítani – illegálisan. A gépsor mellett cigarettapapírokat, dobozokat és moldáv zárjegyeket is találtak a NAV emberei a múlt heti akció során.

– A helyszínen talált alapanyagokból mintegy egymilliárd forint értékű cigarettát lehetett volna legyártani, 45 ezer kartonnyi cigarettát találtak a helyszínen egyébként ezen kívül – közölte Sárközi Alexandra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője.

Az illegális dohányüzem bentlakásos volt: munka után itt pihentek le a dolgozók. A két román és két magyar főnök emellett egy másik szolnoki helyszínen is tevékenykedett.

– Három hónappal ezelőtt kaptunk először információt arra vonatkozóan, hogy egy román, viszonylag komoly bűnözői múlttal rendelkező főszervező magyarországi kapcsolatai révén valahol az ország területén illegális cigarettagyártásba kezdett – fogalmazott Dávid Róbert, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának alezredese. Ezt egy igen intenzív és leleményes operatív szakasz után sikerült itt a helyszínen megtalálnunk – tette hozzá.

A nemzetközi bűnszervezet több mint 880 millió forintos adóhiányt okozott volna, ha sikerül eladni a feketén gyártott termékeiket. A gyanúsítottak már előzetes letartóztatásban vannak, és költségvetési csalás miatt akár 10 év börtönbüntetést is kaphatnak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!