2025. 07. 07. Hétfő Apollónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Ilaria Salis nemcsak a láncait veszítheti, az ügyészség fegyházbüntetést kért rá

Tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken az úgynevezett antifa-ügyben indult büntetőper, miután megszüntették az elsőrendű vádlott, olasz származású Ilaria Salis letartóztatását.

  • Ilaria Salis nemcsak a láncait veszítheti, az ügyészség fegyházbüntetést kért rá

Emlékezetes, tavaly februárban egy szélsőbaloldali csoport Magyarországon több embert is megtámadott és komoly sérüléseket okozott az ártatlan járókelőknek. Volt olyan áldozat, akinek a fejét annyira szétverték, hogy huszonöt öltéssel kellett összevarrni. A támadások után a menekülő szélsőbaloldali csoport tagjai közül többeket is elfogott a rendőrség.

A csoport legismertebb tagja Ilaria Salis, aki elfogása után sokszor hallatott magáról. A szélsőbaloldali aktivista több nyílt levelet is írt a börtönből, amelyekben folytatta a hergelést. Az egyik első, nagy nyilvánosságot kapott ügy az volt, amikor a fogva tartása körülményeiről panaszkodott, állításai azonban hamisnak bizonyultak. Az ügyészség az elfogott szélsőbaloldali támadókkal szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő kiutasítást indítványozott.

Az ügyben a Fővárosi Főügyészség vádirata alapján kezdődött büntetőeljárás a Fővárosi Törvényszéken Ilaria Salis – mint bűnszervezetben elkövető – ellen testi sértés kísérlete miatt. A vádemelés után a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla tavaly február 14-én elrendelt letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig szökés, elrejtőzés veszélye miatt fenntartotta, végül idén májusban a védelemnek sikerült elérnie a letartóztatás megszüntetését és a bűnügyi felügyeletet, 16 millió forintos óvadék ellenében.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.
 Izrael Rafah romjain építene humanitárius várost a gázai lakosságnak – tűzszünet a láthatáron

Izrael Rafah romjain építene humanitárius várost a gázai lakosságnak – tűzszünet a láthatáron

Izrael Katz védelmi miniszter terve szerint a Gázai övezet teljes lakosságát Rafah romjain létrehozandó, szigorúan őrzött humanitárius zónába költöztetnék, amely Hamász-mentes környezetet biztosítana. A zónába csak biztonsági ellenőrzéssel lehetne belépni, a civileket pedig nemzetközi partnerek bevonásával védenék az izraeli támadásoktól. Eközben Donald Trump bejelentése szerint egy 60 napos tűzszünet is körvonalazódik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!