2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Csörte 20:20

Belföld

Időközik több településen vasárnap

Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: a Fejér megyei Vajtán polgármestert és képviselőtestületet választanak, Szombathelyen pedig egyéni választókerületi képviselőt.

  • Időközik több településen vasárnap

Vajtán azért kellett időközi választást kiírni, mert a község képviselő-testülete július 9-én feloszlatta magát. A polgármesteri posztért három független jelölt indul, a képviselő-választás szavazólapján pedig nyolc független jelölt neve szerepel majd. A választói névjegyzékben 733-an szerepelnek.

A Vas megyei Szombathely 5. számú egyéni választókerületében azért tartanak időközi választást, mert a választókerület 2014-ben megválasztott képviselője - mivel előzetes letartóztatásban van - egy éven át nem vett részt a képviselő-testület ülésén, így képviselői megbízatása megszűnt. A választáson két jelölt indul, az egyik az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltje, a másik a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltje. A választói névjegyzékben 4305-en vannak.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Spanyol szövetségesének üzent Orbán Viktor

Spanyol szövetségesének üzent Orbán Viktor

Sok patrióta harcosra van szükségünk Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetében, amelyet a jobboldali spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű politikai nagygyűlésén vetítettek le Madridban vasárnap.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!