2023. 06. 10. Szombat Margit, Gréta napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Svenk 22:50

Belföld

Idén is több rászoruló gyermek rehabilitációját támogatta a kormány

A kormány idén is 4,4 milliárd forinttal támogatja a rászoruló gyermekek táboroztatását – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára. Rétvári Bence az egyik legegyedibb szociális üdültetési programnak nevezte a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokat, melyek Tihanyban és Zalaszabarban várták a speciális ellátást igénylő fiatalokat. Míg tavaly 700, idén már 900 gyermek rehabilitációját segítették.

  • Idén is több rászoruló gyermek rehabilitációját támogatta a kormány

A gyógyító tábor két helyszínen Tihanyban és Zalaszabarban működik. Három hónap alatt közel ezer speciális ellátást igénylő, betegséggel élő, valamint gyógyuló gyermek rehabilitációját segítették.

„A Gyógyító Erzsébet-táboroknak nagyon fontos küldetése, hogy azoknak a gyerekeknek segítsen, évente több száz gyereknek tavaly hétszáznak idén több, mint kilencszáznak, akiknek a gyógyulásához, vagy a betegségben küzdelemhez vagy akár abban tudnak segíteni hogy nevelőszülőknél élnek de itt mégis egy családias gyógyító élményben van részük” – mondta Rétvári Bence, az EMMI államtitkára.

Többféle csúszda, trambulin és külső kirándulások is színesítik a táborozók programját. A betegséggel élők mellett a szociálisan rászorulók szintén igényelhetik az ellátást. Az önkéntes orvosok és ápolók mellett a nevelőszülők segítik a táborvezetőket.

„Kísérjük a gyerekeket különböző helyszínekre, tehát mindenképp azt tartjuk szem előtt, hogy biztonságban legyenek a gyerekek és minél több élménnyel gazdagodva térjenek haza” – mondta Pesti Ágnes, akinek négy nevelt gyermeke Lentiből érkezett. Három éve visszatérő vendégei a tábornak.

A lakók a helyszíni programok mellett kirándulásokon is részt vesznek, mint mondják: Zalaszabarban mindenki talál kedvére való elfoglaltságot.

„A lézerharc, meg a 4D-s mozi azok nekem nagyon tetszettek, mert így a barátokkal tudtunk beszélgetni, viccelődni hülyéskedni, tök jó volt” – mondta Bogdán Zoltán.

Az élményparkban idén újdonság az erdei jurtatábor, ahol komfortos környezetben, még természetközelibb élményekkel gazdagodhatnak a gyerekek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Éjszakai csapást mértek Odesszára az oroszok

Éjszakai csapást mértek Odesszára az oroszok

Drónokkal támadta Odessza városát éjszaka az orosz hadsereg. A csapás során rakétákat is bevetett a Föderáció, a robbanások három civil életét követelték, közel harmincan megsérültek.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!