2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Hunvald akár szabadságvesztéssel is számolhat

  • Hunvald akár szabadságvesztéssel is számolhat

Az MSZP sajtófőnöke nem erősítette meg, hogy Hunvald György lenne a VII. kerületben a polgármester-jelölt. Nyakó István a Hvg.hu-nak azt nyilatkozta, hogy minden kerületben közös jelöltet indítanak, de erről még nem született döntés. Hunvald 2002 és 2010 között vezette a kerületet, polgármestersége alatti üzemszerű, gyanús ingatlanügyek és zuglói tanácsadói megbízásai miatt bíróság elé került, de ezekben felmentették; kisebb ügyekben azonban jogerősen bűnösnek találták. Három évet ült előzetes letartóztatásban.

A Hunvald György ügyében 2016-ban benyújtott perújrafelvételből idén tavasszal elsőfokú ítéletet is hozhat a bíróság – mondta el a Hír TV-nek Futó Barnabás ügyvéd. Az erzsébetvárosi önkormányzatot képviselő jogász elmondta, ezek összesen öt hűtlen kezeléssel kapcsolatos ügyet érintenek, s ha a bíróság elfogadja az új bizonyítékokat, szabadságvesztést is kiszabhatnak a szocialista politikusra.

„Mindösszesen 33 millió 994 ezer forint a kár, ami érte az önkormányzatot a perújítási indítvány alapján, és ennek természetesen még a kamatai. Gyakorlatilag annyit tudok elmondani a perújításról, hogy már több mint két éve tart az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. Most újabb tárgyalás lesz februárban, és az álláspontom szerint, már ebben az évben az elsőfokú ítélet meg fog születni” – nyilatkozta Futó Barnabás.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!