2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Hová tűnt Gyurcsány Ferenc vagyona?

Már tavaly is lehetett arról olvasni, hogy a Gyurcsány-család vagyona jelentősen megcsappant az elmúlt években, ugyanis a sokat emlegetett Altus Portfólió Kft. mára teljesen kiürült, viszont a DK elnök vagyonnyilatkozatokban ennek nyoma sincs. Az elmúlt években több mint 2,1 milliárd forintot vett ki a cégéből, ugyanakkor a saját vagyona csupán 198 millió forinttal növekedett 2016 óta. Mire költötték a fennmaradó 1,9 milliárd forintot - tette fel a kérdést hasábjain a Magyar Nemzet.

  • Hová tűnt Gyurcsány Ferenc vagyona?

Az ex-miniszterelnök és felesége finoman szólva sem élnek nehéz körülmények között. Bár ez a vagyonnyilatkozatokban ugyan nem látszik, egyértelmű, hogy a majdnem 500 négyzetméteres Apró-villa a Rózsa-domb oldalában önmagában is szép summát képvisel. Ezen kívül sok egyéb szövetségesük révén a Gyurcsány házaspár mindig is komoly befolyással bírt. A ’90-es évek krónikáiból könnyen a nyomára bukkanhatunk, hogyan zajlott a magyar alumínium ipar privatizációja:

az Apró Piroska vezette állami Magyar Hitel Bank 700 milliót adott Gyurcsány cégének, hogy megvegye az állami vagyont.

A 705 milliós vételárhoz neki csak 5 milliót kellett hozzátenni. Így kovácsoltak politikai tőkéből pénzügyi tőkét néhány hét alatt, és így lett például a MOTIM Zrt. Gyurcsány család a házi malacperselye.

A modell a következő volt a lap szerint:

eleinte személyesen, aztán már csak cégkapcsolatokon keresztül (bár Dobrev Klára a mai napig felügyelő bizottsági tag a MOTIM-ban) lehetett kiemelni a hasznot, és mindehhez az Altus Portfólió Kft. kiváló keretet is jelentett.

Az elmúlt évtizedekben szépen fialt is az üzlet, volt itt a kétezres évek idején olcsóbb áram és EU- támogatás is, azonban 2010 után kénytelenek voltak feltörni a zárat és hozzányúlni a családi készlethez. Ennek leginkább látható nyoma 2016-ban jött el, amikor is az Altus. eladta a MOTIM Zrt. beli érdekeltségeit és így gyorsan 2 milliárd forinthoz jutott.

Gyurcsány már 2016-ban kivett a cégből 1,2 milliárd forintot, majd évről évre újabb 2-300 milliót és így szépen lassan ki is ürítette az Altust, amiben az aranykorában több milliárd forint lapult,

mostanra mindent összevetve alig 100 millió maradt, 2020-ban azonban egy újabb 55 milliós részlet került ki a cégből.

Ezzel együtt visszakérte az évek óta, egy magánszemélynek kölcsönadott 12 millió forintját is.

Az érdekesség azonban az utóbbi öt év vagyonnyilatkozataiban rejlik. Gyurcsány Ferenc ingatlanjai nem változtak, hosszú ideje tulajdonolja pápai lakását és kötcsei nyaralóját. Eladósodottsága is csupán az éves törlesztőrészlettel csökkent (2020-ban a kötcsei ház hitele nem csökkent, vélhetően a hitelfizetési moratórium miatt), bár ez alól kivétel 2019, itt vélhetően a gyerekek számára vásárolt lakások előlegének és foglalójának érdekében 150 millió forintnyi többlet hitel jelent meg, ami 2020-ban újabb 65 millióval bővült. Különös ingatlanvásárlás, amelynek előlegét és foglalóját már 2019-ben letették, de még mindig nem történt meg a vásárlás.

A Magyar Nemzet rámutatott, az egyedüli érdemi különbséget a saját néven nyilvántartott értékpapírokban, bankszámlákon és követelésekben látjuk, amely összesen már 2019-ben megközelítette az 1 milliárd forintot, az idei évre pedig meg is haladta azt.

Ezek alapján a következő látszik: Gyurcsány az Altusból kivett több mint 2 milliárd forintot (nem osztalékként, hanem kivont vagyonként!) ellenben 5 év alatt magánvagyona alig 198 millió forinttal gyarapodott. Míg 2016-ban a hiteleket levonva, az ingatlanokon felül összesen 580 millió forintot tulajdonolt, addigra ma ez „alig” karistolja a 800 millió forintot úgy, hogy közben kiürített egy többmilliárdos céget.

Adódik a kérdés, hova tűnt a maradék 1,9 milliárd forint? A Gyucsány család vagy évi közel 400 millió forintból tengeti mindennapjait (a képviselői tiszteletdíjakon felül), vagy esetleg a DK háza táján sem volt olcsó az élet az elmúlt években, nem beszélve a kampányokról.

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!