2025. 05. 12. Hétfő Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Lelátó

Következik:

Napi aktuális 23:40

Belföld

Hornung Ágnes: Migráció helyett a gyermekvállalás ösztönzésére van szükség

Magyarország álláspontja szerint a migráció helyett megfelelő családpolitikára és a gyermekvállalás ösztönzésére van szükség - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a Családjaink jövője Európában az ENSZ családok éve 30. évfordulójának tükrében című rendezvényen szerdán Budapesten.

  • Hornung Ágnes: Migráció helyett a gyermekvállalás ösztönzésére van szükség

Hornung Ágnes úgy fogalmazott: az a kormány, amelyik nem támogatja a gyermekvállalást, voltaképpen háttérbe szorítja a jövőjét, lemond önrendelkezéséről és erejének legnagyobb részéről.

Kiemelte, a migráció helyett a saját erőnkre, a saját belső forrásainkra kell támaszkodnunk. "Kultúránkat és hagyományainkat a megszülető gyermekeinken keresztül őrizhetjük meg" - jelentette ki.

Elmondta: idehaza már a baloldali pártok is megértették, hogy Magyarországon a családok az elsők, ám az Európai Parlamentben ez a vita még nem jutott nyugvópontra.

Hornung Ágnes emlékeztetett, a kormány 2010 óta már több mint 30 intézkedést hozott a családok támogatására.

"Olyan átfogó rendszert dolgoztunk ki, amely távlatos jövőképet és kiszámíthatóságot biztosít a gyermeket tervezőknek, és a gyermeket vállalóknak" - közölte, megjegyezve: a magyar családpolitika sajátossága, hogy az intézkedések a teljes életutat lefedik, "egyfajta hidat képezve a fiatalság és az időskor partjai között".

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Zelenszkij várja Törökországba Donald Trumpot

Zelenszkij várja Törökországba Donald Trumpot

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök támogatásáról biztosította hétfőn azt az elképzelést, hogy Donald Trump amerikai elnök is jelen legyen csütörtökön Törökországban, ahol közvetlenül és vezetői szinten indulhatnának újra az ukrán-orosz tárgyalások a háború lezárásáról.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Igen, lebuktam + videó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Igen, lebuktam + videó

Egy Magyarország fegyveres védelmére kész és alkalmas hadsereget építünk, mert a békéhez erő kell - hangsúlyozta közösségi oldalán a honvédelmi miniszter, aki így reagált Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének vádaskodására.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!