2024. 12. 18. Szerda Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 22:40

Belföld

Hitlert dicsérte a DK-s László Imre

Hitler munkásságát dicsérte a DK-s László Imre. A Troll birtokába került egy felvétel, amelyen a Gyurcsány Párt XI. kerületi polgármestere az önkormányzati ülésen azt mondta: Adolf Hitler megérdemelte hogy annak idején a Time magazin 1938-ban az év emberének választotta. László Imre szerint Hitler Németországért tett cselekedetei elvitathatatlanok.

  • Hitlert dicsérte a DK-s László Imre

A Time Magazin 1939-es címlapja. Ebben választották a 1938-as év emberének Adolf Hitlert. Ebben az esztendőben volt az úgynevezett kristályéjszaka, amikor a diktátor rohamosztagosai zsidó boltokat és zsinagógákat fosztottak ki majd gyújtottak fel. Ekkor már több mint 10 éves volt hírhedt műve a Mein Kampf, amelyben kifejtette náci eszméit és a zsidó fajelméletét. És 1938 volt az év, amikor Hitler serege bevonult Ausztriába. Adolf Hitler nem sokkal később meghirdette végső megoldás politikáját, ami a zsidó nép teljes kiirtására törekedett.

A holokauszt során a haláltáborokban létrehozott gázkamrákban több millió embert semmisített meg.

A Time magazin, Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg!

A DK újbudai polgármestere Hitler munkásságát dicsérte az önkormányzat csütörtöki testületi ülésén. A Troll című műsorunk birtokába került felvételen a Gyurcsány párti politikus elismerően beszél a diktátorról. Szerinte Hitler Németországért tett cselekedetei elvitathatatlanok.

Magyarázkodás

Levélben magyarázkodik az esetet követően László Imre. A DK-s polgármester azt írja: nagyon rosszul és könnyen félreérthetően fogalmazott. A Gyurcsány-párti politikus bocsánatot kért a kijelentése miatt. A levél az alábbi linken olvasható ITT

Hallgat a baloldal László Imre kijelentéséről

Hallgatásba burkolózott az ellenzék László Imre ,Hitlert méltató kijelentése miatt. Sem az MSZP, sem a Momentum, sem pedig a Párbeszéd nem ítélte el a DK-s polgármestert kijelentése miatt. A pártok mellett a főpolgármester sem szólalt meg.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!