2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Globál 09:10

Belföld

Hídpénzbotrány: nyomoz a rendőrség

Budai Gyula feljelentése alapján, hivatali vesztegetés gyanújával elrendelte a hídpénzbotránnyal összefüggésben a rendőrség a nyomozást – jelentette be kedden, Facebook-oldalán a fideszes politikus.

  • Hídpénzbotrány: nyomoz a rendőrség

Emlékezetes, Budai Gyula azután fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI), hogy levelet kapott egy hídpénzbotrányra rálátó forrástól. A levélben az szerepelt, hogy a költségvetési csalással gyanúsított, számlagyáras exügyvéd, Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összeggel. Vig a levélíró szerint erről kizárólag a vállalkozás vezetőjével tárgyalt.

Mindebből az következik, hogy az A-Híd Zrt. által az exügyvédnek átutalt másfélmilliárd forint itt cserélhetett gazdát. Budai szerint a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel. A képviselő megjegyezte, hogy a levélíró úgy tudja: a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz.

A teljes cikket a Mandiner.hu-n olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Deutsch Tamás: Magyar Péter gyárilag erőszakos + videó

Deutsch Tamás: Magyar Péter gyárilag erőszakos + videó

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke Putnokon minősíthetetlen hangnemben kiabált a templomból érkezőkkel, köztük a fideszes polgármesterrel. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője erről is kifejtette véleményét a HírTV Politikai hobbista című műsorában.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!