A trauma: Bangóné Borbély Ildikó távozása a szocialista pártból.
A poszt: e sorok írójának összeomlása a hír hallatán.
Ez egy igazi poszttraumás sokk.
Micsoda űrt hagy maga után, Ildikó!
Ő mint a legtisztább, a leggondosabban készített párlat, mint kvintesszencia, úgy jelenítette meg a lumpenprolit a maga teljes valójában, pőrén, sallangok és hazugságok, felesleges cifraságok nélkül.
Talán, egyszer, hosszú-hosszú évek múlva majd Jakab Péter fog felérni erre a csúcsra, meghígult fogkrémmel diszkréten lecsöpögtetett lakkpapucsban, műszálas köpenykében, csuklóján ízléses, műbőr férfineszesszerrel, amelyben mamuszka van, tubus piros arany, no és egy szolgálati lakás kulcsa, melynek kulcstartója egy hosszú, műszőrből való mókusfarok.
De addig nincsen más, csak a mondhatatlan űr.
Ildikóról hosszú-hosszú évekkel ezelőtt hallottam először. Akkor valaki azt mesélte, hogy Nádudvaron, kissé kapatosan ezt üvöltötte: „Menjünk fideszeseket akasztani!” – de én ezt a pletykát már akkor sem hittem el.
Hát hogyan is üvöltözhetne ilyesmit valaki, aki annyira kedves, simulékony, megfontolt, s mindezek felett leginkább annyira okos, mint Bangóné Borbély Ildikó? Nem, ez elképzelhetetlen.
Egészen biztos vagyok abban, hogy szegény Bangó tudná ezt a legjobban megcáfolni, hiszen ő éli az életét ezzel a tüneménnyel.
Azt pedig kifejezetten igazságtalannak tartom, hogy ilyen piszlicsáré ügyek miatt, mint például ez a hazudott diploma, Ildikónak távoznia kell a pártjából – s ki tudja, még honnan.
Kit érdekel, hogy van-e az Ildikónak diplomája, amikor ennyire szikrázón éles eszű, felkészült, vibrálóan és izgalmasan tehetséges nőről van szó, mint ő?
Ildikó az élet egyetemét járta ki, s ott szerzett diplomát, summa cum laude.
S bármihez nyúl, arannyá válik a keze között.
Emlékezzünk, milyen hatalmasat alkotott Ildikó rendezőként, amikor kissé megriadt társait tarkóra tett kézzel földre fektette, mondván, ez aztán „kurva erős kép lesz, gyerekek!”.
És ez kurva erős kép lett, gyerekek, van-e, ki ezt le merné tagadni? Sára és Koltai, Jancsó és Huszárik a fasorban sincsenek egy-egy Bangóné-féle képhez képest.
S ki alkotott emlékezetesebbet a helyesírás terén, mintsem Ildikó? Ő írt egyszer levelet Orbán Balázsnak, s a harminc soros levélben mindössze 27 súlyos, illetve kevésbé súlyos helyesírási hibát vétett, vagyis még a soronkénti egyet sem érte el!
De ő volt az is, aki a „KÉPVISELŐKBE FOLYTANI A SZÓT ILLENDŐ?” feliratú papírlappal álldogált a folyosón, Kunhalmi Ágicával együtt, s ott volt velük a fél MSZP, és senki nem akadt, aki észrevette volna a szarvashibát. És most kizárják Ildikót, jeges szívvel, könyörtelenül.
Pedig Ildikó természettudományos munkássága is páratlan, például ő tárta fel azt is, hogy „Magyarországon sok a patkány” – hát mi ez, ha nem a semmelweisi tudományos magasság, egyszersmind D. Jurriannse-t megszégyenítő önismeret?
De mindegy most már.
Nem maradt nekünk más, csak az üresség, a kínzó hiány, a mondhatatlan űr.
Ildikó nélkül már semmi sem ugyanaz.
S csak remélni tudjuk, hogy nem hagy itt bennünket teljesen, s az irodalom terén is maradandót fog alkotni. Például azok után, hogy volt párt- és mai szellemóriás társa, Kunhalmi Ágica felfedezte a mindeddig ismeretlen Batsányi JÓZSEFET, várjuk, hogy Ildikó egy nagyszerű monográfiában összefoglalja JÓZSEF munkásságát.
Esetleg szemébe nevethetne a világnak egy új közgazdasági elmélettel, ha már történetesen éppen közgazdasági diplomája nincsen neki.
Kedves barátnője, Varga-Damm Andrea majd segít neki. Similis simili gaudet.
Borítókép: Képernyőfotó (Forrás: M1)
Magyar Nemzet
