"Az eddigi utunk során rengeteg feladat és kaland és nehézség tárult már elénk, természetesen szép dolgok is, és azt mindenképp el kell, hogy mondjam, hogy a Magyar Honvédségnél számos olyan emberi tulajdonságot tanítottak nekem, kaptam, vagy kaptam rá megerősítést, amit most nagyon nagyban fel tudtam használni, mint például a hit, az alázat, a találékonyság, a gyors döntés vagy az akaraterő" - fogalmazott Havasi Gergő.
"A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium minden tagját tisztelettel és még nagyobb szeretettel üdvözli egy honvéd az óceánról" - zárta a miniszternek küldött videóját a sportoló.
A Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám magyar evezős páros január 6-án indult, hogy teljesítse a Tenerife és Antigua közötti 5200 kilométeres távot egy páros óceáni evezős hajóval, motor használata és külső segítség nélkül.
Havasi Gergő legutóbbi, pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta: a 18. napon 123 kilométert tettek meg, összesen pedig 1892 kilométert.