2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Hátrányos helyzetű gyerekeknek szerveztek jótékonysági előadást

Jótékonysági előadást szervezett hátrányos helyzetű gyerekeknek a Klauzál Lions Klub és a Magyar Állami Operaház. Az 1600, részben kárpátaljai és felvidéki fiatal a János vitéz című operát nézte meg az Erkel Színházban. A rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.

  • Hátrányos helyzetű gyerekeknek szerveztek jótékonysági előadást

1600 gyerek érkezett határon innen és túlról az Erkel színházba. A kárpátaljai gyerekeknek háromnapos budapesti programot szerveztek, a többi között a Fiumei sírkert és a Parlament meglátogatásával.

„Tegnap érkeztünk, tegnap délután, és az első utunk a sírkertbe vezetett, ahol sok érdekes dolgok meséltek nekünk, hogy kiket hol temettek el, történeteket, a szobrokról, amik ott vannak, azután pedig amikor már sötétedett, felmentünk a Citadellára, és az egész várost beláttuk, nagyon gyönyörű volt” – mondta Szomlyák Zsanett, ungvári tanuló.

A gyerekek szombaton Kacsoh Pongrác daljátékát, a János vitézt nézték meg az Erkel színházban. A program már hagyomány, hiszen a Klauzál Lions Klub 15 éve szervez előadásokat hátrányos helyzetű gyerekeknek.

„15 éve szervezzük a Magyar Állami Operaházzal közösen ezeket a jószolgálati programokat. Amikor megtelik az Operaház, illetve most, hogy zárva van, az Erkel Színház, ami miatt az egyik szemem sír a másik nevet, hiszen az Operaház sokkal szebb épület, itt viszont pont dupla annyi kisgyereket tudunk vendégül látni” – mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Klub elnöke.

A Klub már 30 éve segít a hátrányos helyzetű gyerekeknek, programok szervezésével, adományok gyűjtésével. A szervezet elnöke munkájáért március 15-én a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!