2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

Hat ország legjobb vadászpilótái gyakorlatoznak Kecskeméten

Gripen vadászrepülőgépek gyakorlatoznak a kecskeméti repülőtéren. A harcászati gyakorlat során hat ország negyven pilótája vesz részt tizenhat repülőgéppel.

  • Hat ország legjobb vadászpilótái gyakorlatoznak Kecskeméten

Többnemzeti repülőharcászati gyakorlatot tartanak Kecskeméten negyven pilóta részvételével. Grippenek érkeztek Magyarországra Svédországból és a Cseh légierőtől. A nem NATO fennhatóság alá tartozó, szintén Grippen flottával rendelkező megfigyelők Brazíliából, Thaiföldről és Dél-Afrikából is közreműködtek a gyakorlaton.

„Egy ilyen jellegű gyakorlatnál mindig fontos az, hogy a nemzetközi közösségben hol találjuk magunkat. Ezért nagyon nagyon jó ez a gyakorlat, hogy együtt tudunk gyakorlatozni például a NATO AWACS-csel együtt tudunk gyakorlatozni a cseh kollégáinkkal akik a szövetségben benne vannak, de együtt tudunk gyakorlatozni azokkal is, akik a szövetségen kívüliek, így meg tudjuk osztani azokat az eljárásokat, azokat az információkat, amit természetesen lehet megosztani, hogy azzal fejlődjünk a későbbiekben” – közölte Ugrik Csaba, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka.

A résztvevő országok megosztják egymással a Gripen friss fejlesztéseivel kapcsolatos észrevételeket és a új fegyverekkel szerzett ismereteket is. A nemzetközi kötelékben végzett feladatokban konfliktust szimuláló helyzeteket gyakorolnak a pilóták.

„Minden századnak megvan a saját profilja, hogy miben jobb, hogy mi az amit otthon ellát, például a Csehek a légtérrendészetben vannak otthon, ők arra koncentrálnak, a Svédek már részt vettek több külföldi műveletben is, levegő-föld feladatkörben is szerepeltek külföldön például líbiai bevetésnél és megpróbálunk mindenhonnan egy-két átvenni, hogy mi is tudjuk hasznosítani akkor később” – emelte ki Gróf Gergely alezredes, repülőműveleti főnök.

A száznál is több gépet üzemeltető svédek tudják a legtöbbet ezekről a repülőkről.

„A legfontosabb, hogy tudunk egymástól tanulni, ugyanazzal a repülőgépet használjuk, de különbözőek a hadseregek és a katonai tradíciók. Mindenhonnan a legjobb pilóták érkeztek ide és ez egy kiváló lehetőség, hogy a még jobb pilótákká váljunk” – jelentette ki Jörgen Axelsson, a svéd kontingens parancsnok.

A magyar légtér még két napig lesz hangos a Gripenektől.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!