2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Három csapás: életfogytiglant kapott a rabló

Újabb vádlottat ítéltek életfogytig tartó szabadságvesztésre a három csapásként ismert törvény miatt. A férfi két éve rabolta ki az egyik Zala megyei falu takarékszövetkezetét. Korábban már kétszer ítélték el hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.

A 42 éves vádlott két éve októberben szabadult előző börtönbüntetéséből, rablásért korábban már kétszer ítélték el, eddig több mint tíz évet ült. A Zala megyei Karmacs takarékszövetkezetét 2010 novemberében fegyverrel rabolta ki, 859 ezer forintot zsákmányolt. A férfi az utolsó szó jogán hosszasan próbálta bizonygatni ártatlanságát. Kétségbe vonta a tanúk szavahihetőségét és a biztonsági kamera felvételeinek valódiságát

– Kreol bőrű, 180 centiméter magas, ezt egybehangzóan előadták a tanúk. A tárgyaláson sem sikerült kideríteni, hogy vajon mi okozta, hogy ilyen elkövetőt keresnek, mégis én kerültem a képbe – mondta L. József.

A Pécsi Ítélőtábla az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék ítéletét helybenhagyta. A vádlott legkorábban 20 év múlva szabadulhat.

– A bírónak nincs lehetősége a mérlegelésre, úgymond meg van kötve a keze. A törvényhozó előírja azt, hogy az erőszakos többszörös elkövetővel szemben újabb erőszakos bűncselekmény elkövetésekor kötelező kiszabni az életfogytig tartó szabadságvesztést – nyilatkozta a Hír TV-nek a kirendelt védő, Visegrádi Zoltán.

A férfinak a büntetést fegyházban kell letöltenie, legkorábban 2030-ban, hatvanéves korában szabadulhat.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Lesz következménye a francia elnök háborús retorikájának az európaiak biztonságára?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!