2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

A Hóvirág őrs naplója 11:00

Belföld

Hamarosan kiírják a Magyar Falu program első pályázatait

Egy hónap múlva várhatóak a Magyar Falu program első pályázati kiírásai - jelentette be Gyopáros Alpár kormánybiztos.

  • Hamarosan kiírják a Magyar Falu program első pályázatait

Ötvenmilliárd forint áll rendelkezésre az 5000 főnél kisebb lélekszámú települések életminőségének javítására, a program célja, hogy megállítsák az elvándorlást a falvakból. Ennek érdekében utak és járdák fejlesztése mellett közösségi terek, bölcsődék, orvosi rendelők felújítására valamint építésére is lehet majd pályázni. A költségeket 100 százalékban az állam állja.

Gyopáros Alpár elmondta, hogy harminc rendezvényen több mint 2500 polgármestert tájékoztattak a lehetőségekről. 

„Az a jó hír, hogy nem szükséges önrészt fizetni” – árulta el a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a szegényebb települések előnyt élveznek. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Leleplezés: már Karácsony Gergely 2019-es kampányát is külföldről pénzelték

Leleplezés: már Karácsony Gergely 2019-es kampányát is külföldről pénzelték

Egy gépjárművek bérbeadásával foglalkozó cégen keresztül érkezett, mégpedig külföldről az a tekintélyes összeg, amellyel Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát finanszírozták 2019-ben – derül ki a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez hétfőn, feltehetően a főpolgármester közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott dokumentumcsomag eddig feldolgozott részéből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!