2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Hallgatás beleegyezés? Így nem reagált Kálmán Olga a Klubrádió botrányos cikkére

Gyurcsány Ferenc pártja hiába tetszeleg a női egyenjogúságért való küzdelem egyik zászlóshajójaként, Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni a nőket aalázó tartalommal kapcsolatban..

  • Hallgatás beleegyezés? Így nem reagált Kálmán Olga a Klubrádió botrányos cikkére

– A Magyar Nemzetnek nem szeretnék válaszolni – mindössze ennyit reagált lapunknak a Demokratikus Koalíció árnyék-kormányszóvivője a Klubrádión megjelent, botrányos cikkel kapcsolatban. 

Arató András: Kurvák cseréje – ezzel az alpári címmel jelent meg publicisztika Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról vasárnap a Klubrádió honlapján. 

Talán még ők is érezték, hogy ezzel túl messzire mentek, ugyanis hétfő délutánra már „Bútorok cseréje?”-re változtatták az eredeti címet, ugyanis még az url-t is átírták.

Ha a címet át is írták, Arató András véleménycikke még hemzseg a közönséges sértésektől. A köztársasági elnök, valamint a korábbi igazságügyi miniszter lemondása kapcsán azt írta:

ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a kurvákat.

Emellett félreérthetetlenül „Novák és Varga úrhölgyekről”, valamint „(nyilvános) házról” írt. Jellemző az is, hogy szerinte a lemondás után a nők „a közélettől is a fakanál irányába veszik az útjukat”.

Dobrev válaszára várva

Arató András publicisztikájával kapcsolatban az Origo írásbeli sajtómegkeresést küldött Gyurcsány Ferenc feleségének azzal kapcsolatban, hogyan értékeli az újságíró viselkedését, azt, amit a baloldali újságíró írt. Hétfő délután 17 óráig még nem érkezett válasz Dobrev Klárától. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!