2024. 07. 19. Péntek Emília napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Célpont 17:50

Belföld

Továbbra is hallgat az ellenzék a Kőszeg-botránnyal kapcsolatban

Továbbra sem beszélnek a baloldali politikusok Kőszeg Ferencnek, a pedofíliát elbagatellizáló kijelentései kapcsán.

  • Továbbra is hallgat az ellenzék a Kőszeg-botránnyal kapcsolatban

Stábunk kereste Márki-Zay Pétert, aki korábban Kőszeg Ferencnél, a Helsinki Bizottság alapítójánál vendégeskedett, sőt még egy közös videót is készítettek. A témával kapcsolatban a volt miniszterelnök-jelölt nem szerette volna elmondani véleményét, ugyanakkor azt sem jelentette ki, hogy elhatárolódna az egykori SZDSZ-es politikustól.

 

- Van-e olyan erotikával átszőtt érzelmi kapcsolat, ami felnőtt és gyerek között helyeselhető, vagy sem??

- Hát legalábbis tolerálható.

 

Többek között ez volt az a válasz, amivel az egykori SZDSZ-es politikus sokak szerint vállalhatatlan kijelentés tett. Kőszeg Ferenc szerint ugyanis nem kell a büntetőjog szigorával lesújtani egy kiskorúval szexuális kapcsolatot fenntartó felnőttre. A Helsinki Bizottság alapítója úgy véli, ha egy ilyen kapcsolat mögött pusztán lelki és érzelmi szálról van szó, akkor azt elítélni, büntetni nagyon helytelen.

Fodor Gábor, az SZDSZ korábbi országgyűlési képviselője szerint Kőszeg Ferenc az ország hőse, a Partizánban adott több órás interjúja pedig csak egy szerencsétlen eset, amelyben mind a kérdező, mind a riportalany leszerepelt.

Bár az interjú miatt a Magyar Helsinki Bizottság elfordult egykori alapítójától, az ellenzék továbbra is hallgat az üggyel kapcsolatban.

Borítókép: Márki-Zay Péter Kőszeg Ferenc társaságában/Hodpress.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!