2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Hallgat az ellenzék a hídpénzbotrányról

A Fővárosi Közgyűlésben mandátummal rendelkező baloldali pártok nem reagáltak a Mandinernek, a hídpénzbotrány legújabb fejleményeivel kapcsoltban feltett kérdéseire.

  • Hallgat az ellenzék a hídpénzbotrányról

A DK-t, a Momentumot, az MSZP-t és a Párbeszédet azzal kapcsolatban kereste meg a lap, hogy kiderült: Vig Mór mellett egy másik ügyvéd, Hegedüs Dániel is hatalmas összeget, félmilliárd forintot vett fel készpénzben az A-Híd Zrt. által Vig cégéhez, a Sunstrike Hungary Kft. számlájára utalt pénzből. Így már közel 1,5 milliárdra rúg az a summa, amihez hozzájutottak a korrupciógyanús ügyben érintettek.

A baloldali pártoktól egyebek mellett arra is szerettet volna választ kapni a Mandiner, hogy szerintük kinek és milyen módon kellene viselnie a botrány politikai felelősségét, például le kellene-e mondania valakinek a történtek miatt. Erre a kérdésre eddig nem érkezett válasz, miként arra sem, hogy a fentiek fényében továbbra is Karácsony Gergelyt tekintik-e főpolgármester-jelöltjüknek.

Az újabb, félmilliárdos fejleménnyel kapcsolatos felvetések azonban csak a legutóbbiak azon kérdések sorában, amelyeket a baloldalnak tisztáznia kellene a hídpénzbotrány kapcsán. Ahogy azt már többször megírtuk, Vig Mórt – aki egyébként Vig Dávid Amnesty-vezér testvére – tavaly novemberben vették őrizetbe, majd tartóztatták le, miután belebukott egy sok száz milliós számlagyárba. A NAV 33 helyszínen tartott házkutatást és foglalt le pénzeket. Kiszálltak többek között Hegedüs Dánielhez is, aki ezek szerint részese lehet a bűncselekménynek. Ma már az is tudható, hogy a hatóság a Vig Mór ellen indított eljárás keretében tavaly év végén házkutatást tartott a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is.

A teljes cikket a Mandiner.hu-n olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Lesz következménye a francia elnök háborús retorikájának az európaiak biztonságára?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!