2024. 02. 23. Péntek Alfréd napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

90 perc "szabadság" - A B-közép és a titkosszolgálat 11:00

Belföld

Hallgat a Katona arról, hogy ad-e újabb árkedvezményt a DK-nak

Lejárt az az akció, miszerint a fővárosi fenntartású, közpénzből működő Katona József Színházban a belépőjegyek árából 30 százalékos kedvezményt kaptak a Gyurcsány-párt tagjai - írja a Magyar Nemzet.

  • Hallgat a Katona arról, hogy ad-e újabb árkedvezményt a DK-nak

A színház egy hete a Magyar Nemzetnek egyrészt tagadta, hogy politikailag elfogult módon járt volna el, majd hosszan sorolta, mely szervezeteknek ajánlott még fel kedvezményes jegyet. Utóbbiak között viszont nem szerepelt egyetlen más párt sem.

A színház akkor közölte azt is, hogy november 21. és 25. között

28 jegy kelt el DK-s kedvezménnyel. 

Most a lap újabb kérdéseket juttattott el a Katonának: szerették volna megtudni, mennyi kedvezményes jegyet vettek összesen a Demokratikus Koalíció párttagjai az akció teljes ideje alatt, miként arra is kíváncsiak voltak, hogy a színház az előző lejártával ad-e újabb árengedményt a DK-nak. 

Azaz meghosszabbítja-e a pártakciót. A lap kérdéseire egyelőre nem érkezett válasz.

Aki elvitte el a balhét

A színház csütörtökön közzétett nyilatkozatában ez állt: „A történteket magunk is elhibázottnak gondoljuk, ezért a színházban átfogó vizsgálat indult, és ennek eredményeképpen a szükséges munkáltatói intézkedéseket megtettük. Két munkatársunkat figyelmeztetésben részesítettünk, egy vezető dolgozónk pedig elhagyja a színházat.”

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

„Ezt nem lehet feldolgozni” – 15 éve történt a tatárszentgyörgyi gyilkosság

„Ezt nem lehet feldolgozni” – 15 éve történt a tatárszentgyörgyi gyilkosság

A tatárszentgyörgyi romagyilkosságok 15 éve történtek. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön felgyújtották egy roma család házát, két embert, egy 27 éves férfit és ötéves kisfiát agyonlőtték. Akkor egy olyan eseménysorozat vette kezdetét, amely az egész országot megrázta. A tragikus évforduló kapcsán vendégünk volt Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos.
Korányiék esete a 700 milliós „mikroadománnyal”

Korányiék esete a 700 milliós „mikroadománnyal”

Az elmúlt napokban megjelent videó új információkat kínál az Action for Democracy (A4D) tevékenységéről, valamint arról, hogy mekkora összegeket adományozott valójában Soros György a szervezetnek - számol be a Mandiner.
Ezért Sulyok Tamást jelölte a Fidesz-KDNP államfőnek - Orbán Viktor-interjú a rádióban + videó

Ezért Sulyok Tamást jelölte a Fidesz-KDNP államfőnek - Orbán Viktor-interjú a rádióban + videó

A tapasztalat, az alkotmány és a jogi ügyekben való jártasság, a nemzetközi jog ismerete, a politikai intézmények természetrajzának ismerete és az életút együtt, Sulyok Tamást rajzolták ki - így magyarázta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában, hogy az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelöli a Fidesz-KDNP államfőnek.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!